Nagyvilág

Nagyon gyorsan kisöprik a lengyel közterekről a kommunista elnevezéseket

Egy éven belül meg kell változtatni a lengyelországi köztereken az olyan elnevezéseket, amelyek a kommunizmushoz kötődnek vagy a kommunista korszakot idézik – az ezt elrendelő törvényt pénteken fogadta el egyhangúlag a lengyel parlament alsóháza.

A jogszabály értelmében az önkormányzatok nem adhatnak az újonnan megépült utcáknak, hidaknak és tereknek olyan személyekre, szervezetekre, eseményekre vagy dátumokra utaló neveket, amelyek a totalitárius rendszert jelképezik vagy a kommunista korszakra emlékeztetnek. A műemlékekre és az emléktáblákra a törvény azonban nem vonatkozik.

A már létező köztéri elnevezéseket illetően a jogszabály arra kötelezi az önkormányzatokat, hogy ezekről véleményt kérjen a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetétől (IPN), és az új szabályzás hatályba lépését követő 12 hónapon belül változtasson rajtuk. Az utcák és terek megváltozott nevei miatt ugyanakkor a személyazonosító okmányokat a törvény szerint nem kell kicserélni.

A törvényt még a szenátusnak és a lengyel államfőnek kell jóváhagynia. A felsőházi szavazáskor nem várhatók akadályok, mivel a törvényjavaslatot ott dolgozták ki. A jogszabály a jóváhagyását követő három hónap után lép hatályba. Az előterjesztők szerint a jogszabály mintegy 1200-1400 lengyelországi köztéri elnevezésre vonatkozik. Ez a becslés az önkormányzatoknál végzett felmérésen alapul. Kommentárok szerint a szükséges változtatások valódi száma ennek kétszerese is rúghat, mivel nem minden önkormányzat adott kimerítő tájékoztatást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik