Nagyvilág

Bolondok napja: az el nem ismert ország vízumot akar

Abházia kibiztosította a mókagránátot: az egész világgal szemben vízumkötelezettséget vezettek be. Három ország kivétel, ők ugyanis elismerték az oroszok támogatta szakadárokat.

Vízumkötelezettséget vezetett be péntektől a nemzetközi közösség által el nem ismert Abház Köztársaság azon országok állampolgárai számára, amikkel nem kötött szerződést az előzetes engedélytől mentes beutazásokról.

Az abház külügy honlapján lévő közlemény szerint ez azt jelenti, hogy ettől a hónaptól kezdve csak Oroszország, Nicaragua és Tuvalu polgárai, illetve a szintén el nem ismert Dnyeszterentúli Köztársaság és Dél-Oszétia polgárai utazhatnak be szabadon a kaukázusi területre.

A kivételezettség vonatkozik a kelet-ukrajnai szakadár területek (a donyecki és a luhanszki) lakosaira, ha azok fel tudják mutatni az ukrán személyi igazolványukat és a lakcímbejegyzésüket.

Abháziát és Dél-Oszétiát Grúzia a saját területének tekinti, mint ahogy az ENSZ is így tekint a két köztársaság státusára. A grúz állampolgároknak az abház bejelentés logikája szerint beutazási engedélyért kell folyamodniuk. Abházia 1992-ben kiáltotta ki a Grúziától való függetlenségét.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik