Élő Nagyvilág

Brüsszeli robbantás: az Iszlám Állam vállalta a felelősséget

  • Két robbanás történt a Zaventem nemzetközi repülőtéren, kettő a brüsszeli metróban.
  • Összehangolt támadássorozat rázta meg a belga fővárost.
  • Két magyar is megsérült, egyikük kórházban.
  • Hivatalosan is terrortámadás történt.

Hollande: egész Európát támadták meg

A francia államfő szerint egész Európát támadták meg Brüsszelben, és a fenyegetés komolyságának megfelelő lépéseket kell tennie a kontinensnek. Francois Hollande emlékeztetett: hazája is merényletek helyszíne volt tavaly januárban és novemberben, és fáradhatatlanul folytatja harcát a kül- és belföldi terrorizmussal szemben.

A francia kormány válságtanácskozást tartott a brüsszeli merényletek miatt, mely után Bernard Cazeneuve belügyminiszter közölte: az ország még mindig “nagyon nagy” biztonsági fenyegetéssel néz szembe, és azzal a felhívással fordult a többi európai uniós tagországhoz, hogy erősítsék meg közös terrorellenes küzdelmüket. Figyelmeztetett, hogy nagyon komoly biztonsági intézkedések lesznek életben a nyáron Franciaországban rendezett labdarúgó Európa-bajnokság idején.

Manuel Valls miniszterelnök azt mondta a tanácskozás után: „Hadban állunk, és ebben a háborúban mindenkit mozgósítani kell”.

Európa Tanács: meg kell előzni a radikalizmust

A terroristák az európai értékeket vették célba – jelentette ki az Európa Tanács főtitkára, Thorbjorn Jagland. Hozzátette: a terrorizmus ellen folytatott küzdelemben egységesnek kell maradnia az emberi jogokon és jogállamiságon nyugvó Európának. Azt mondta: első számú célként a radikalizmus megelőzését kell szorgalmazni, amely leginkább az oktatáson keresztül valósulhat meg a befogadó társadalmakban.

Daniel Mitov bolgár külügyminiszter, az Európa Tanács miniszteri bizottságának elnöke együttérzését fejezte ki a belga néppel és az ország vezetőivel. Kijelentette: a brüsszeli merényletek a demokrácia ellen elkövetett támadások voltak, hasonlóan azokhoz, amelyek a közelmúltban az Európa Tanács más tagországait sújtották.

Fidesz: életeket követelt a bevándorláspárti politika

A kormánypárt parlamenti frakciója szerint a „most álszent nyilatkozatokat tevő magyar baloldali pártok és politikusok is azok közé tartoznak, akik támogatják a bevándorlást, a bevándorlók betelepítését, kezdettől lebecsülték a terrorveszélyt és megtámadták a kormány minden – a magyar emberek biztonsága érdekében – hozott intézkedését”.

Enyhítenek a biztonsági intézkedéseken

16 órától enyhítettek a biztonsági intézkedéseken Belgiumban. Az emberek elhagyhatják otthonaikat és munkahelyeiket, és újraindul a tömegközlekedés. A pályaudvarokat különleges biztonsági intézkedések mellett nyitják újra. Két metróvonalat, a 2-est és a 6-ost újraindítják.

Az emberektől azt kérik, továbbra is maradjanak éberek.

Fotó – őt keresik a belga rendőrök

A belga rendőrség a nyilvánossághoz fordult segítségért, hogy azonosítsanak egy férfit, aki információkkal rendelkezhet a Zaventem repülőtéren kedden reggel elkövetett merényletről.

belga körözés

Az ismeretlen személy, aki a kiadott fotón fehér ruhában látható, a gyanú szerint valamilyen módon összekapcsolható a legalább 14 ember halálát okozó robbantásokkal.

Beleszaladtak a második robbantásba

A BBC munkatársának egy szemtanú azt mondta: a repülőtéren az első robbantás után elkezdtek kiszaladni az emberek, de sokan épp a második robbantás irányába rohantak.

Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget

Az Iszlám Államhoz tartozó A’maq hírügynökségen keresztül közzétett nyilatkozatában a terrorszervezet vállalta a felelősséget a keddi brüsszeli merényletekért.

Az Iszlám Állam harcosai robbantássorozatot hajtottak végre robbanóövekkel és robbanószerkezetekkel kedden, egy repülőteret és egy központi metróállomást vettek célba a belga fővárosban, Brüsszelben

– áll a közleményükben.

Brussels Airport: lehetetlen megmondani, mikor áll helyre a repülőtér működése

Az összes repülőtéri dolgozó nevében részvétét fejezte ki a keddi merényletek áldozatainak családtagjai és barátai számára a Brussels Airport igazgatója. „Ez kétségkívül a legsötétebb nap a repülőtér történelmében” – közölte Arnaud Feist. Köszönetet mondott a mentőszolgálatoknak, az utasoknak és a személyzetnek segítségükért és szolidaritásukért.

A repülőtér közleményében azt írta: a keddi napra minden járatot és más tevékenységet lemondtak. A létesítményt kiürítették, hogy az ügyészség és rendőrség zavartalanul elvégezhesse a nyomozati munkát. Amíg ezzel nem végeznek, senki, a repülőtéri személyzet sem léphet be az indulási csarnokba.

Europress
Europress

„A repülőtér szívét érte támadás, az indulási csarnokot, ahol sok utas várakozott, hogy elindulhasson vakációjára” – írták. A Vöröskereszt továbbra is a repülőtér közelében van, hogy segítse az áldozatokat, szemtanúkat, hozzátartozókat és barátokat.

Jelenleg lehetetlen megmondani, mikor áll helyre a repülőtér működése – áll a közleményben. Az épület megrongálódott, és addig nem is tudják felmérni a károkat, amíg a nyomozók dolgoznak.

Gyertyát gyújtanak a pártok

Több párt is gyertyagyújtással emlékezik a belga nagykövetségnél a terrortámadás áldozataira.

A DK megemlékezése 16 órakor kezdődött, az Együtt 18 órakor vonul a Toldy Ferenc utcai külképviselethez, a Magyar Liberális Párt ifjúsági szervezete pedig 21 órakor tart gyertyagyújtást.

Bőröndbe rejtették a pokolgépet

Az AP hírügynökség amerikai hírszerzési forrásból úgy értesült: a brüsszeli repülőtéren felrobbantott pokolgépek közül legalább egyet bőröndbe rejtettek.

Az amerikai hírszerzés péntek óta készültségben van, számítottak arra, hogy támadásokra kerülhet sor a novemberi párizsi merényletekben részt vevő Salah Abdeslam elfogása miatt – mondta a hírügynökségnek egy névtelenséget kérő tiszt. Hozzátette: az nem világos, hogy a keddi támadást már korábban kitervelték, vagy Abdeslam letartóztatására reagálva történt.

A hírszerző tiszt szerint a Brüsszelben használt robbanószerkezetek kifinomultnak tűnnek, a nyomozók vizsgálják, hogy mutatnak-e hasonlóságot a párizsi merényletsorozatban használtakkal.

A Vodafone és a Telenor is segítséget ajánlott magyar ügyfeleinek

A Vodafone közölte: a brüsszeli események miatt minden Belgiumban roamingoló ügyfélnek tízezer forint jóváírást biztosítanak a március 22-én reggel 7 órától éjfélig tartó időszakban bonyolított SMS- és hívásforgalomból. A jóváírás a Magyarországra, valamint Belgiumon belülre indított hívásokra, és az ott fogadott hívásokra vonatkozik.

A brüsszeli események miatt a Vodafone minden Belgiumban roamingoló ügyfele 10 ezer forint jóváírást kap a 2016. március…

Posted by Vodafone Hungary on Tuesday, 22 March 2016

A Telenor azt írta: minden belga hálózatot használó magyar ügyfele számára ingyenessé teszi a hívásfogadást, valamint a Magyarországra és Belgiumba irányuló hívásokat március 22-én reggel 8 órától március 23-án reggel 8 óráig, bruttó 10 ezer forint értékhatárig.

A Telenor Magyarország segíteni szeretne azon ügyfeleinek, akik a merényletek időpontjában Belgiumban tartózkodnak, hogy…

Posted by Telenor Hungary on Tuesday, 22 March 2016

Ingyenes átfoglalás vagy jegytörlés a Brüsszelbe utazóknak

Több légitársaság – így a Wizzair, a Ryanair és a Lufthansa-csoport – is ingyenes átfoglalást vagy jegytörlést biztosít a Brüsszelbe utazóknak.

A Wizzair tájékoztatása szerint azok, akik kedden utaznának Charleroi-ra, visszakaphatják a jegy árát, ha lemondják az utazást, akik pedig átfoglalják a jegyüket, ezt ingyen tehetik meg. Egyelőre a keddi járatokra érvényes az intézkedés. A légitársaság korábban arra kérte Brüsszelbe tartó vagy onnan induló utasait, hogy öt órával a járat indulása előtt jelenjenek meg a repülőtéren.

A Lufthansa az MTI megkeresésére azt közölte, hogy 25 brüsszeli járatát törölte a csoport, amelybe a Brussels Airlines is beletartozik. Akiknek március 22. és 28. között volt foglalása a Lufthansa, az Austrian, a Swiss, az Eurowings vagy a Brussels Airlines valamelyik brüsszeli gépére, azoknak egy átfoglalás vagy visszamondás ingyenes. A társaság közölte továbbá, hogy kedden az összes Zaventembe tartó járatát törölte, ami közel 2 ezer utast érint.

Ingyenessé tette a törlést, illetve módosítást a Ryanair is. A cégnél, azok, akiknek nem keddre szól a jegyük, csak telefonon keresztül tudják átfoglaltatni jegyüket. Arról a légitársaság nem adott tájékoztatást, hogy mely további napokra érvényes az ingyenes törlés és dátummódosítás.

Budapest és Brüsszel között közvetlenül a Brussels Airlines, a Wizz Air és a Ryanair közlekedik, a légitársaságok naponta menetrendtől függően 5-6 járatot indítanak Budapestről. (MTI)

Háromnapos nemzeti gyász Belgiumban

Háromnapos nemzeti gyászt jelentett be a belga belügyminiszter. A következő órákban Jan Jambon a miniszterelnökkel, Charles Michellel ellátogat a Zaventem repülőtérre, ahol megnézik a reggeli merénylet helyszínét.

A Hezbollah is elítélte a brüsszeli merényletet

A Hezbollah libanoni szélsőséges síita szervezet elítélte a Brüsszelben történteket. Szerintük „Európát a szíriai és közel-keleti tűz perzseli, és ez megmagyarázza az ultraradikális dzsihadista csoportok által jelentett egyre nagyobb fenyegetést”.

„Ez a tűz ugyanaz, amelyet néhány rezsim Szíriában és a régió más államaiban gyújtott” – tették hozzá.

A Hezbollah a Bassár el-Aszad vezette rezsim oldalán harcol a Szíriát öt éve sújtó polgárháborúban. Az Irán támogatását élvező szervezet meghatározó szereplője a libanoni belpolitikának, és tagja a 2014-ben alakult egységkormánynak. A csoportot március 11-én terrorszervezetté nyilvánította az Arab Liga. (MTI)

Obama segítséget ajánlott Belgiumnak

Barack Obama telefonon nyilvánított részvétet a belga miniszterelnöknek. Az amerikai államfő felajánlotta az Egyesült Államok támogatását „a terrorizmus csapása” ellen. Közölte: megadják a szükséges segítséget a támadások kivizsgálásához és a felelősök felderítéséhez.

Krétarajzokkal van tele a brüsszeli tér

A brüsszeli tőzsde épülete előtt az emberek krétával írják tele az aszfaltot, a terrort elutasító és az áldozatokkal szolidaritást vállaló üzenetekkel.

A TEK nem vizsgál csomagokat, de mindenhol jelen van

Hajdu János TEK-főigazgató elmondta: a terrorelhárítás emberei fokozottan jelen vannak azokon a közterületeken, amelyeket a rendőrség eddig is védett, így a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a pályaudvarokon és a belvárosban. A TEK a stratégiai csomópontokat is őrzi a jövőben, így például a paksi atomerőművet – tette hozzá.

24.hu / Pál Anna Viktória
24.hu / Pál Anna Viktória

Az M1-nek adott interjúban a főigazgató hangsúlyozta: addig tartanak az intézkedések, amíg meg nem tudják, hogy fenyegeti-e Magyarországot terrorveszély.

Közölte: a TEK nem vizsgálja az utasok csomagjait a repülőtéren, mert ez nem dolga, erre külön személyzet van. A TEK a repülőtérhez vezető utat blokkolja fizikailag, tűzszerészeti feladatokat lát el, valamint az utasok beszállításánál végez egy rendkívüli ellenőrzést.

Hajdu szerint talán még ennél is fontosabb a TEK-nek az a tevékenysége, amely nem látható: a hírszerzési és titkosszolgálati szervek kimondottan a magyar vonatkozású információkat gyűjtik a terrorveszély lehetséges forrásairól, és soron kívül egyeztetnek ezekről a TEK-kel.

Clinton: Brüsszel, Európa és a világ népét nem fogják megfélemlíteni

A terroristák ismét lecsaptak Európa szívére, de gyűlöletre és félelemre épülő kampányuk nem fog sikerrel járni – közölte Hillary Clinton amerikai demokrata elnökjelölt-aspiráns. „Brüsszel, Európa és a világ népét nem fogják megfélemlíteni ezek az elvetemült gyilkosok” – közölte, hozzátéve, hogy az amerikaiak kiállnak európai szövetségeseik mellett. „Ezek a terroristák megpróbálják aláásni azokat a demokratikus értékeket, amelyek szövetségünk és egész életünk alapját jelentik, de soha nem fognak sikerrel járni” – írta.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik