Ahogy szépen lassan a szemünk előtt dőlnek le Európa tartópillérei, és az oroszok nagy örömködése közepette kiüresedik a demokrácia, egyáltalán nem meglepő dolgok történnek Törökországban. Recep Tayyip Erdogan, minden török elnöke diktatúrát épít, meghintve bőven személyi kultusszal. Mindez nem lenne fontos, csakhogy az egész kontinenst, így Magyarországot is érinti az, hogy Európa is megkapja a maga Kim Dzsong Unját.
Oszmánságból oszmánságba
Az egész erdogani érát érdemes távolról indítani. Az első világháború után tetőzött az Oszmán Birodalom összeomlása, majd némi harc után a törökök 1923-ban kikiáltották a függetlenséget. A második világháborúig Mustafa Kemal Atatürk, a Törökök Atyja irányította az országot, és modern, majdnem demokratikus állammá tette azt. A háború után aztán beindultak a hatalmi harcok – miközben az ország NATO-tag lett – és 1960-ban, 1971-ben és 1980-ban is államcsínyt hajtott végre a hadsereg, mert túl közel merészkedtek az iszlamisták és/vagy a kommunisták a hatalomhoz.
És itt jön be a képbe Erdogan, aki 1994-98 között Isztambul polgármestere, 2003-14 között Törökország kormányfője, majd azután államfője lett. Erdogan fokozatosan, lépésről lépésre szerezte meg a társadalom és a hadsereg bizalmát, ez utóbbi pedig kulcsfontosságú volt. Ugyanis Erdogan úgy képes visszanyesni a demokráciából és iszlamista szólamokat megütni, hogy az eddig az ilyenek miatt háromszor puccsoló hadsereg ezúttal nem akar visszavágni (ebben szerepe van a korábbi Ergenekon-botránynak, amikor több száz embert tartóztattak le azzal a váddal, hogy meg akarják dönteni a kormányt).
És itt el is jutottunk Erdogan demokráciáról való felfogásához, (ami még Orbán Viktor illiberálisozásánál is ijesztőbb, ráadásul a korábbi Atatürk-eszmeiség teljes megtagadása):
Számunkra az ilyen frázisoknak abszolút nincs értékük többé. Azok, akik a mi oldalunkon állnak a terrorizmus elleni harcban, a barátaink. Azok az ellenkező oldalon, azok az ellenségeink. (…) Nemcsak a személyt, aki meghúzza a ravaszt, hanem azokat is, akik lehetővé testik ezt, kell terroristaként meghatároznunk. (…) A biztonsági erők át fogják kutatni azoknak az embereknek a házait és munkahelyeit, akiket terrorszervezethez kapcsolódónak tartanak és senki sem fog panaszkodni emiatt.
Ez megmagyarázza, miért kezdett a szíriai káosz mellett háborút Erdogan a kurdok ellen, miért tartóztatnak le békepárti újságírókat és akadémikusokat, majd fenyegeti meg az elnök az őket szabadlábra helyező bíróságot, miként vonul be a karhatalom az egyik ellenzéki napilaphoz, hogy az másnap már a kormányt ajnározó cikkeket hozzon le, stb.
Brüsszel görcsösen csukva tartott szemhéja
Mindezek nem érdeklik a jogállami kérdésekre oly finnyás Európai Uniót, ami a kényszer miatt múlt pénteken belecsapott a törökök kezébe. Eurómilliárdokat folyósítanak hamarosan, a törökök vízum nélkül utazhatnak Európába és a 2004 óta vergődő EU-csatlakozási tárgyalások is friss lendületet kaphatnak. Persze csak a vak nem látja, hogy a jelenlegi tendenciák mellett akkor lesz Törökország EU-tag, ha müezzinek potyognak az égből Ankara déli kerületeiben (eleve a jogállam sárba tiprása mellett nehéz lesz lezárni olyan tárgyalási fejezeteket, mint az Igazságszolgáltatás és Alapvető Jogok vagy az Igazságosság, Szabadság és Biztonság).
Az EU azonban két tűz között van. Mivel Törökország fogadta be a legtöbb szír menekültet eddig (2,75 millió körül), ezért megkerülhetetlen, ha az EU ott is akarja tartani őket. Szóval két választása van: vagy enyhén elpirulva elnézi Erdogan túlkapásait, cserébe megfékezik helyette a menekülthullámot, vagy beengedi a migránsokat, amivel politikai káoszba sodródik az európai szélsőjobb megerősödésével (és akkor még nem is írtunk arról, ez mennyire az oroszok érdeke).
Márpedig Erdogan nem fog engedni, diktatorikus hajlamait a Telegraph szerint egy 2003-as idézetével szokták kiemelni kritikusai:
A demokrácia olyan, mint egy vonat: leszállhatunk róla, amikor megérkezünk a kívánt állomásra.
Az elnök – ahogy gúnyolják, a szultán – ennek megfelelően cselekszik, pazarlóan drága, ezerszobás palotát építtet és börtönbe veti azt, aki kritizálni meri a túlkapásokat vagy az irdatlan korrupciót. Ugyanakkor Erdogan tudja jól, hogy minden határt nem léphet át büntetlenül. Nem tiltotta be pl. a pártokat, még mindig van független média, a közösségi oldalakat is csak időről időre blokkolják, de alapvetően van Twitter és Facebook, Erdogan pedig elfogadta, hogy nem sikerült megszavaztatnia az elnöki rendszerre való áttérést, ami nagy álma.
Kurdélre hányták őket
2015 nyara óta egymást érik a merényletek Törökországban. Júniusban Diyarbakirban négyen, júliusban Surucban 33-an, októberben Ankarában 103-an, januárban Isztambulban 12-en, februárban Ankarában 29-en, márciusban Ankarában 37-en, Isztambulban pedig öten haltak meg. Az elkövetők vagy az Iszlám Állam vagy a kurdok radikális szervezetei, a PKK vagy a TAK voltak.
A kurdok 1984 óta folytatnak némi marxizmussal fűszerezett nemzeti harcot legalább a kurd lakta török területek autonómiájáért. Az utóbbi években sikerült fegyverszünetet elérni, már minden jól ment, amikor Erdogan úgy döntött – pont a kurd tüntetők elleni ISIS-támadás után -, hogy erőnek erejével roppan neki a kurdoknak ismét, ki is tört a háború délkeleten. A társadalom pedig annyira polarizált, hogy az egyik kurd focicsapat már alig tud idegenben játszani, mert nem hajlandók nekik szállást adni sehol.
Eközben rendszeresek a robbantásos merényletek, amik zömmel a biztonsági erők ellen irányulnak, de a kurd szeparatisták se finnyásak, ha civilek életét kell kioltani. Törökországot rendszeresen érik a vádak, hogy a szír elnök csapatainak ellenében akár az Iszlám Államot is képes támogatni, sőt, hogy még bonyolultabb legyen a játszma, meleg baráti viszonyt ápol az iraki kurd autonómia kormányzatával. Az előbbi váddal az oroszok nyomultak hevesen, főleg miután a török légierő lelőtte egy vadászgépüket a szír határon.
Sajtószabadságtalanság
A török médiaszervezetek nagy része kritikus több kormányzati intézkedéssel. De a sajtószabadság nem arra van, hogy elnézzék az olyan terrorcselekményeket, mint az ankarai öngyilkos támadás
– mondta egy kormányzati tisztviselő. Ez jellemzi a kormány hozzáállását a kérdéshez: aki kritizál, az a terroristákkal egy oldalon áll, még ha ebben nincs is logika. Hamarosan márpedig a büntető törvénykönyvbe is bekerülhet ez a passzus a Reuters szerint, miközben külföldi tudósítóktól is megvonják az engedélyeket.
A boszorkányüldözés Törökország Soros Györgye, Fethullah Gülen USA-ban élő iszlamista hitszónok ellen irányul. Ő 2013-ig Erdogan bandájának tagja volt, majd jött a szakadás, azóta az ő lapjait is betámadták, és az erdogani logika szerint aki ellene van, az Gülennel fúj egy követ. És itt bezárul a kör: a szekuláris hadsereget lehet azzal hitegetni, hogy ha nincs Erdogan, jön Gülen, és tényleg iszlamistává lesz Atatürk köztársasága.
