Kedves olvasó! Mit csinálnak a menekültek? Ez látszólag egyszerű, még akkor is, ha gyorsan kell válaszolni. A kormánypárti-jobbos média szerint:

• követelőznek,
• kerítést, drótkötelet rongálnak,
• a hatóságokkal látványosan nem működnek együtt,
• a gyerekeket pajzsként tartják maguk előtt,
• katonakorú, életerős férfiak Allahu Akbar-oznak fenyegetőleg,
• vezgálják “asszonyainkat, lányainkat”.

Az ellenzéki, liberális, jogvédők, meg ki tudja, kik szája íze szerint működő média szerint:

• fáradt, szomorú, de azért valahogy még reménykedő tekintettel néznek a kamerába,
• mosdanak, tisztába teszik a gyereket, hogy még a rettenetes tábori körülmények közt is emberhez méltó életük legyen,
• kétségbeesve, de azért civilizáltan várják, hogy a hatóságok továbbengedjék őket,
• ha ez sem segít, békejeleket mutogatva, mosolyogva indulnak meg gyalog.

Hagyjuk is, hogy melyik az igazság. (Az egyébként, mármint az igazság, nem is a kettő között van, ahogy az lenni szokott, hanem ez mind az – vajon miért olyan nehéz ezt belátni?) A lényeg, hogy ezt látjuk a menekültekből vagy – csatornától függően – migránsokból, illegális bevándorlókból, ha csak a videókat, képriportokat, híradós tudósításokat nézzük, amelyek magától értetődően a hírt, az eseményt, a drámát keresik. Ezek kapnak tízezer megosztást, ezekkel lehet pályázatokat nyerni. A helyzet azonban az, hogy a menekültek, ha egyszer megakadtak valahol, és ott maradnak hetekig-hónapokig,

nem csinálnak semmit.

Nem az ő hibájuk: a menekülttáborokban egyszerűen nincs mit tenni. Sorban állás, tűzifagyűjtés, újabb sorban állás, ücsörgés, álldogálás, mászkálás – és közben a teljes bizonytalanság. Egy hetet töltöttem el Idomeni mellett, egy mára tizenhatezresre duzzadt menekülttáborban a görög-macedón határon, ahol megtapasztaltam, hogy a menekültek alapélménye a tétlenség és az unalom. Nagyon sokan azért indulnak tovább fagyban, esőben, a következő határ felé, ami vagy nyitva lesz, vagy nem, mert egyszerűen elegük lett a semmittevésből. Ez banálisan hangzik, de aki egy kicsit is ismeri például a börtönök világát, az tudja, hogy az unalom és a reménytelenség legalább olyan gyilkos, mint az éhezés és a betegségek.

Egy idő után elkezdtem fotózni ezt a semmit. Eleinte jobb híján, később már kerestem is; nem volt nehéz. A végeredmény másfél tucat kép, amely úgy mutatja meg őket, ahogy a tévé, a YouTube-videók vagy az ilyen hírportálok talán még nem mutatták, pedig egy táborban konkrétan ilyen az élet.

Heverészés a helyi GYODA előtt. Pár nappal később ez a terület is benépesült sátrakkal.

Sorban állás reggeliért. Ha elfogyott az étel, addig állt a sor, amíg meg nem érkezett az utánpótlás.

Van, aki egész nap a határ előtt áll, hogy le ne maradjon, ha véletlenül megnyitják.

Görög rendőrök “őrzik” a határ felé vezető síneket.

Macedón határőrök unatkoznak a túloldalon.

Egy hét alatt egy összecsapás volt a táborban, férfiak egy csoportja ledöntötte a kerítést. Egy órával később már így nézett ki a helyszín.

Betegek várakoznak a sorukra a Vöröskereszt sátrában.

Az egyik beteg egyszerűen befeküdt az egyik ágyra. Nem derült ki, mi baja. Hagyták heverni egy órát.

Akinek nem jutott sátor, tűz mellett vészeli át az éjszakákat.

Pletyka.

Három gyerek úgy tesz, mintha ők irányítanák a munkagépeket. Nemsokára erre bővül a tábor.

Családi fészek.