Nagyvilág

Comingoutolt a konzervatív brit miniszter

Skócia ügyeiért felel David Cameron minisztere, aki a kormányfő tudtával jelentette be másságát.

Nagy coming out, magyarosan kijövetel történt Nagy-Britanniában, miután David Mundell miniszter bevallotta, hogy meleg. Mundell David Cameron kormányának skót ügyekért felelős minisztere, és tettével ő lett az első konzervatív miniszter a távoli országban, aki vállalta másságát – írja a Telegraph.

Mundell, aki másodállásban, 2005 óta Dumfriesshire, Clydesdale és Tweeddale képviselője, blogján jelentette be a dolgot, ami “életem egyik legfontosabb döntése”. A miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint Mundell egyeztetett erről Cameronnal is. Cameron a szóvivő szavai szerint örül, hogy minisztere meglépte ezt.

A skót toryk (azaz konzervatívok) vezetője, Ruth Davidson üdvözölte Mundell lépését és közölte, teljes szívével mellette áll, ahogy a tágabb skót konzervatív család is. A Telegraph megjegyzi, Davidson maga is meleg.

Az 53 éves Mundell egyébként három gyerek apja. Azonban ha a nem konzervatív minisztereket is nézzük, coming out terén megelőzte őt Tony Blair kormányának egyik minisztere, Lord Smith. Mellesleg minden pártból gratuláltak Mundellnek a bátor kiállásáért.

(A fenti képen a szemüveges, kékkabátos úriember Mr. Mundell.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik