Nagyvilág

Terrorpropagandával vádolják a török tévénézők kedvencét

Beyaz Öztürk műsorába betelefonáló tanárnő azt kérte, hogy állítsák le a vérontást, amire a műsorvezető megtapsoltatta a közönséggel – a hatóságok szerint ezzel a szeparatista Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tevékenységét támogatta.

A Beyaz Show január 8-i élő adásába az egyik néző telefonon kapcsolódott be. “Tudatában vannak Önök, hogy mi zajlik Törökország délkeleti részében?” – kezdte kérdéssel rövid felszólalását Ayse Celik diyarbakiri tanárnő. Majd a betelefonáló arról beszélt, hogy gyerekek és nők halnak meg az összetűzések következében, valamint kérte a hallgatóságot, hogy emeljék fel hangjukat a vérontás ellen. Celik arra is kitért, hogy a helyszínen átélt események a médiában másképp jelennek meg. Öztürk a közönséggel megtapsoltatta a tanárnőt.

Az ügyészség szerint a nő kijelentéseivel hozzájárult a PKK propagandájához, a műsorvezető és a program felelőse pedig azzal, hogy engedték beszélni a betelefonálót, támogatták ebben a tevékenységében – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A Beyaz Show 1996 decembere óta a török televíziónézők egyik legkedveltebb péntek esti műsora, amelyben Öztürk hétről hétre ismert külföldi és hazai sztárokat lát vendégül. A Kanal D a mintegy 78 milliós Törökország egyik legnézettebb kereskedelmi televíziós csatornája.

Két év tűzszünet után tavaly nyáron újultak ki a harcok a török hadsereg és a kurd fegyveresek között, véget vetve a 2012-ben elindított békefolyamatnak. A konfliktus az elmúlt több mint három évtizedben 40 ezernél is több életet követelt.

December közepén a török haderő mintegy 10 ezer katonával, harckocsikkal és harci helikopterekkel indított nagyszabású támadást a kurdok lakta térségben, ahol gyakorlatilag háborús állapotok uralkodnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik