Nagyvilág

Vádat emeltek a román hatóságok a Kárpátia énekese ellen

Uszított a románok ellen az ügyészség szerint, sőt lebocskorosozta őket egy tavalyi koncerten. Nem ez lesz az egyetlen magyarper a jövőben, egy pólóárus is a vádlottak padjára kerül.

Idegengyűlölő propaganda miatt vádat emeltek Romániában a magyarországi Kárpátia együttes énekese, Petrás János László ellen – közölte szerdán honlapján a romániai legfőbb ügyészség.

A közlemény szerint az “ultranacionalista és románellenes repertoárjáról ismert” Kárpátia 2014. június 6-i csíkszeredai koncertjén Petrás az előadott dalok szövegével, valamint a közönséggel folytatott párbeszéddel felingerelte a hallgatóságot, “hozzájárult a románellenes érzelmeik gerjesztéséhez és felerősítéséhez, és a románok elleni intoleranciára és fizikai erőszakra uszított”.

A koncerten elhangzott dalok által a vádlott harcra hívta a magyarokat a Magyarországtól elcsatolt területek visszaszerzésére a Krím-félszigeten érvényesített orosz modell alapján. Fegyveres harcra szólított, hevesen vitatta a trianoni békeszerződés előírásait, elnyomóknak és bocskorosoknak minősítette a románokat.

A közlemény szerint a Kárpátia énekese a fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő szervezetek és szimbólumok tilalmáról, valamint a béke és emberiesség elleni bűntettek elkövetői kultuszának a tilalmáról szóló 2002-es sürgősségi kormányrendelet előírásait sértette meg.

Ugyanaz a közlemény számolt be arról is hogy vádat emeltek Cs. B. csíkszeredai férfi ellen is, aki 2014 júniusában Nagy-Magyarország térképét ábrázoló feliratos pólókat árult.

Az ügyészség szerint a pólók feliratai (mint például: “Jobbik magyarországért mozgalom”, “A magyar föld nem eladó!”, “Igazságot Magyarországnak!”, “Nem adjuk fel soha!”, “Adjátok vissza a helyeimet!”) a térképpel együtt idegengyűlöletre, Románia határainak az átrajzolására uszít, és sérti a román alkotmány első cikkelyét, miszerint Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam. Mindkét per a csíkszeredai bíróságon kezdődik – írja az MTI.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik