Nagyvilág

A fél várost megbénította, mert nem akart munkába menni

Érdekes módját választotta a munkakerülésnek egy ír férfi – számol be a Telegraph. Aaron O’Neil valószínűleg bal lábbal kelt idén január 13-án. Előző este sokáig iszogatott Colin Hammond nevű barátjával, valószínűleg drogot is fogyasztottak. Ezért is dönthetett úgy, nem megy be dolgozni.

A férfi azonban ahelyett, hogy influenzára, vagy gyomorrontásra hivatkozott volna, inkább kitalálta, hogy fizet barátjának, az meg elintéz egy bombariadót munkahelyén, az Intelnél.

Hammond reggel 6-kor telefonált a dublini otthona előtt álló telefonfülkéből. A telefonba azt mondta, az elrejtett bombákat lehetetlen megtalálni, és 12 órán belül robbannak. A férfi az Iszlám Állam tagjának hazudta magát.

Az autópályát lezárták, a légi forgalmat korlátozták, és 4000 dolgozót értesítettek, – köztük O’Neilt – hogy ne menjenek dolgozni. Az Intel 6000 órányi munkavégzéstől esett el.

O’Neil társa hamar lebukott, és mindent bevallott a hatóságnak. A bíróság a napokban mondta ki az ítéletet Hammond ügyében. A férfit 200 óra közmunkára ítélték.

O’Neil is valószínűleg közmunkát fog kapni, de róla ítéletet majd csak januárban mondanak.

A bíró szerint az ügyben legfurcsább és egyben legröhejesebb az, hogy a férfi miért ilyen meggondolatlan módon próbálta elintézni a lógást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik