Élő Nagyvilág

Párizsi terrortámadás – Olaszországba menekülhetett az egyik terrorista

Franciaország egyszerre emlékezik és bombázza az Iszlám Állam állásait. Eddig három öngyilkos merénylőt sikerült azonosítani, több gyanús név kering, egy embert pedig keresnek.
  • A vasárnapi hivatalos jelentések szerint a pénteki mészárlásban 129-en vesztették életüket, a sebesültek száma több mint 350, 42 embert még mindig az intenzív osztályokon ápolnak.
  • Megkezdődött a könyörtelen háború, amit a francia elnök, Francois Hollande hirdetett meg. A hadsereg tíz vadászrepülője húsz bombát dobott az Iszlám Államra. A francia elnök nagy reformokat is bejelentett, növelik a haderő teljesítményét és az alkotmányt is módosíthatják.
  • Eddig három öngyilkos merénylőt azonosítottak, Bilal Hadfit, Ismail Omar Mostefait és Ibrahim Abdeslamt.
  • Egy terrorista, Abdeslam Salah, szökésben van. Ő belga születésű, mindenki őt keresi. A merényleteknél látott Seatot Olaszországban látták.
Fotó: AFP
Abdeslam Salah. Fotó: AFP

Vasárnapi összefoglalónkat itt olvashatja.

Vége a nagy belga terrorellenes akciónak

Véget ért Brüsszel hírhedt elővárosában, Molenbeekben a nagy rendőrségi akció, ami talán az egyik terrorista ellen irányult, talán nem, pontos információ még nincs erről. Eric Van Der Sypt ügyészségi szóvivő szerint a rajtaütés “eredménye negatív”, nem fogtak el senkit.

Közben a belga hatóságok a hétvégén Brüsszelben elfogott hét emberből ötöt szabadon engedtek, köztük az egyik öngyilkos merénylő bátyját, Mohamed Abdeslamot is.

Belgium visszautasít

Pletykának minősítették a belga hatóságok azokat a francia értesüléseket, miszerint egy belga állampolgár áll a támadás mögött – írja a Reuters. A franciák nemrég Abdelhamid Abaaoudra varrták a terrorakció megszervezését.

Szigorít Ausztria

A párizsi merényletek miatt azonnali biztonsági intézkedések bevezetéséről tájékoztatott az osztrák belügyminisztérium hétfőn, egyebek között az államvédelmi és az adatvédelmi hivatal, valamint a speciális egységek munkájának megerősítéséről döntöttek.

A döntés szerint fokozzák a biztonsági ellenőrzéseket, a körözésekre és nyomozásokra még nagyobb figyelmet fordítanak, és az államvédelmi rendelkezéseket is megszigorítják. A minisztérium közleménye szerint az intézkedés igencsak munkaerő-igényes, ezért 2016-tól ezer fővel növelik az államvédelmi és a bűnügyi hivatal, valamint a speciális egységek állományát.

Bővebben itt olvashat erről.

Egyperces csenddel emlékeztek az áldozatokra Franciaországban

Egyperces csenddel emlékeztek hétfő délben Franciaországban a múlt heti párizsi merényletek áldozataira.

A francia fővárosban teljesen megállt az élet, a gyülekezési tilalom ellenére a République téren és a támadások helyszínein több százan emlékeztek.

Francois Hollande államfő és kormányának több tagja a Sorbonne egyetemen hajtott fejet az áldozatok emléke előtt, ugyanis többségük az egyetemista korosztályhoz tartozott.

Merkel: nem csak katonai úton kell küzdeni a terrorizmus ellen

A G20 tagjai egyetértenek abban, hogy nemcsak katonai úton, hanem több intézkedés kombinációjával kell fellépni a terrorizmus ellen, közölte Angela Merkel német kancellár a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő csoport törökországi találkozóján.

MERKEL, Angela; PUTYIN, Vlagyimir

Merkel azt mondta, hogy ezen intézkedések között helye van a hírszerzési együttműködésnek és az információk megosztásának, valamint az online kommunikáció megfigyelésének is.

A találkozón sokan azt is “hangsúlyozták, és ez a pénzpiacokhoz is kapcsolódik, hogy meg kell akadályozni a terroristák pénzhez jutását” – közölte a német kancellár.

Belgiumban elkaptak egy gyanúsítottat

A Belga RTL szerint a hatóságok letartóztatták Salah Abdeslamot, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett a párizsi terrortámadásban. A rendőrség egyelőre nem erősítette meg a letartóztatást, de az már korábban kiderült, hogy keresik a férfit. A bátyja, Ibrahim egyike volt azoknak, akik a Bataclanban robabntottak.

Salahot egy brüsszeli külvárosban, Molenbeekben tartóztatták le. A helyiek azt mondták, durranásokat hallottak, és hogy a rendőrség megafonon keresztül parancsokat ad. Arra kényszerítették, hogy a kezét feltartva jöjjön ki a házból. Salah bérelhette azt az autót, amiben a Bataclanban mészárló csoport utazott. Salah Belgiumban él, de francia állampolgár.

Videóban hirdetett harcot a párizsi merényletek agytrösztje

A belga Abdelhamid Abaaoud egy 2014-es videón beszél arról, egész életében azt nézte, ahogyan muzulmánok vére folyik és reméli, hogy Allah bosszút áll majd.

“Egész életemben azt néztem, ahogy muzulmánok vére folyik. Imádkozom Allahhoz, hogy mindazok gerincét törje el, akik ellene vannak”, mondta a videón a fiatal férfi. Abaaoudot utoljára Szíriában látták, korábban Brüsszel Molenbeek nevű negyedében élt.

A videót itt nézheti meg. 

Törökország is kétszer szólt az egyik robbantóról

2014-ben és 2015-ben is szóltak a francia társszervezeteknek arról, hogy Omar Ismail Mostefai veszélyes, írja a Guardian. Mostefai 2013-ban érkezett Törökországba, nincs nyoma, hogy valaha is elment volna onnan. A törököktől a franciák kértek információt négy terroristagyanús személyről. Mostefai nem volt köztük, mégis a rendőrség elé került. A franciák nem kértek további információkat, csak most a robbantás után.

Hatalmas razzia Belgiumban

Molenbeek negyedet megszállták a rendőrök, lövéseket is hallottak a környékről, a kommandósok kiürítették a környező házakat.

Az AFP szerint nagyjából 100 rendőr van a helyszínen, egy embert már le is tartóztattak.

(via)

Irak egy nappal a párizsi támadások előtt figyelmeztette a szövetségeseket

Az iraki titkosszolgálat sürgős üzenetében azt írta, Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezére parancsot adott arra, hogy embereik az elkövetkező napokban indítsanak pokolgépes és más jellegű támadásokat a szövetségesek ellen Irakban és Szíriában, továbbá Irán és Oroszország ellen is.

Az irakiak nem szolgáltattak pontos részleteket arról, hogy mikor és hol lesznek ezek a támadások.

Egy magas rangú francia biztonsági tisztviselő azt mondta az AP hírügynökségnek, hogy a francia titkosszolgálat rendszeresen, naponta kap ehhez hasonló üzeneteket.

Az amerikai titkosszolgálat egy tisztje – az iraki figyelmeztetést nem kommentálva – kijelentette, nem volt tudomásuk a nyugati kormányoknak címzett olyan fenyegetésről, amely elég konkrét lett volna ahhoz, hogy elejét vegyék a párizsi támadásoknak.

Sőt, közben az is kiderült, hogy még a törökök is előre szóltak az egyik robbantóról, kétszer is. 

Gyerekkori barátok a körözött terroristák

Gyerekkori barátja a párizsi vérengzés feltételezett kitervelőjének és megrendelőjének, Abdulhamid Abaaoudnak Salah Abdeslam, aki ellen a párizsi vérengzés miatt a belga hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, és akit a francia rendőrség is köröz, írja a La Derniere Heure belga napilap.

A lap internetes kiadása az ország első számú közellenségének nevezi Abdeslamot, akinek testvéreivel együtt szerepe lehetett a terrortámadásban, valamint tudatja, hogy a molenbeeki fivérek mindhárman francia állampolgárok is.

A lap emlékeztet, hogy Salah Abdeslam bátyja, a 31 éves Ibrahim az egyik azonosított párizsi öngyilkos merénylő. A cikk szerint Abdeslamot kábítószer-kereskedelem és lopás miatt ismerték régebbről a hatóságok, majd Salahhoz hasonlóan Szíriában is járt.

A lap arra is fényt derített, hogy mind Salah, mind a szombaton Molenbeekben őrizetbe vett testvére, Mohamed korábban közalkalmazott volt; Mohamed a molenbeeki önkormányzatnál is dolgozott.

“Tudtuk, hogy Ibrahim radikálisabban gondolkodik, de sosem gondoltuk volna ezt a három testvérről. Még pár nappal a merénylet előtt is láttuk őket” – idézi a lap a család meg nem nevezett tagjait.

A tudósítás arról is beszámol, hogy a szombaton Molenbeekben előállított hét ember között is van egy testvérpár, Ayoub és Karim A., akiknek az alibijét igyekszik tisztázni a rendőrség, valamint az Abdeslamhoz fűződő viszonyukat próbálja feltárni. A lap úgy tudja: mindketten azt állítják, hogy nem ismerik a körözött férfit, és nincs közük a Párizsban történtekhez. Egy másik férfival való kapcsolatukról is érdeklődnek a rendőrök. A szomszédjukban lakó Mohamed A.-nak annak a két autónak a kölcsönzésében lehetett szerepe, amelyet a támadás során használtak.

A Daily Mailnek megszólalt az édesanyja is, aki azt mondta, Ibrahim nem akart senkit bántani, csak nem jól kezelte a stresszt.

Hamis a stadionnál robbantó menekült útlevele

Írtuk nemrég, hogy azonosítottak még egy támadót, további részletek derültek ki róla. Samy Amimournak hívják. 1987. október 15-én Párizsban született. A BBC szerint Drancy északkeleti külvárosában lakott, a Guardian szerint viszont Bobignyban.

Az AP a francia ügyészségre hivatkozva azt írja, hogy őt 2012-ben már gyanúsították terrorizmus vádjával.

A korábban már azonosított Ahmad Al Mohammadról most az derült ki, hogy a nála lévő útlevél szerint 1990. szeptember 10-én született a szíriai Idlibben. Róla korábban az terjedt el, hogy október elején érkezett Európába Görögországon keresztül, de most a Reuters azt írja, hogy valójában ez nem bizonyítható. Ugyanis a nála talált útlevél, ami alapján feltételezték a származását, hamisítvány.

Obama kicsit megsürgette az oroszokat

Az amerikai elnök arra kéri Oroszországot, hogy hangolják össze az IÁ elleni támadásokat.

„A stratégiai céljaink hasonlók Oroszországgal az Iszlám Állam elleni harcban, de sokban eltérnek a megoldásaink”, mondta Obama.

OBAMA, Barack; PUTYIN, Vlagyimir

Az elnök kitért arra is, hogy megduplázzák az erőfeszítéseiket. Korábban négyszemközt egyeztetett a két vezető egy munkaebéden, arra kérte Obama Putyint, hogy Moszkva segítse elő azt, hogy a szíriai átalakulás átlátható legyen és a katonai akciókban szorosabban működjön együtt az Egyesült Államok vezette koalícióval.

Putyin együttműködéséről biztosította amerikai kollégáját. Sürgősnek és fontosnak nevezte az Iszlám Állam elleni szíriai háborút.

(Reuters, kép: MTI)

Kiderült két öngyilkos merénylő neve

Ahmad Al Mohammad és Samy Amimour.  Mohammad a stade de France-on robbantott. Mellette találták a szíriai útlevelet, ami szerint 1990-ben született. Amimour a Bataclanban robbantott. 1987-ben született egy párizsi külvárosban. Őt a támadás előtt is ismerték a hatóságok.

A DK nem dolgozik, mert Párizs

Nem vesznek részt a parlament hétfői és keddi munkájában a Demokratikus Koalíció képviselői – tájékoztatta a pénteki párizsi merényletekre hivatkozva az ellenzéki párt szóvivője az MTI-t.

Gréczy Zsolt szerint azt tartanák helyesnek, ha az Országgyűlés elnöke “a megemlékezés és a gyász szavai után berekesztené az ülést, mert ideje van a csendnek”.

Közölte, a franciák és az európaiak gyászában osztoznak, európai polgártársaikkal együtt hétfő délben fejet hajtanak az áldozatok emléke előtt.  Gréczy Zsolt közleményében kiállt amellett, hogy több és erősebb Európára, a demokráciára, a szabadság védelmére van szükség gyűlölet és kirekesztés helyett.

Olajtartályokat bombázott Amerika Szíriában

A franciák mellett az amerikai vadászgépek is megérkeztek Szíriába, összesen 116 olajtartályt bombáztak le az IÁ készletéből.

A légi csapáshoz az amerikaiak a Törökországban állomásoztatott gépeket használták, összesen hat darabot.

(NYT)

Azonosították a negyedik támadót

A BMFTV rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írja, hogy Samy-nak hívják és 1987-ben született Párizsban.

A családja jelenleg Bobigny-ban, a főváros északi részén lakik, ahol ma szintén razziáztak a rendőrök.

Olvasói sztorik