Nagyvilág

Visszautasították Polanski kiadatását

A döntés nem jogerős. A lengyel kormánypárt vezetője, Jarosław Kaczyński azt mondta: nem fognak kivételezni a világhírű rendezővel.

A krakkói bíróság elutasította az Egyesült Államok kérelmét Roman Polanski filmrendező kiadatására, akit azzal vádolnak, hogy 1977-ben egy akkor 13 éves, kiskorú lánnyal közösült. Az ítélet nem jogerős, az ügyészek fellebbezhetnek – írja a Guardian.

Az Oscar-díjas rendező akkor 42 napot ült le, majd kiengedték és Franciaországba utazott. Polanskinak francia-lengyel kettős állampolgársága van, a francia törvények szerint pedig nem lehetne átadni más országnak. Ugyanakkor, miután Lengyelországba ment forgatni, a lengyel igazságszolgáltatás elindította az eljárást az ott érvényes törvények szerint.

Februárban már bíróság elé kellett állnia Lengyelországban, akkor viszont nem sikerült határozatot hozni az ügyében, a bíróság időt kért, hogy értékelje a rendező ügyvédei által benyújtott dokumentumokat.

Az amerikai körözés alapján 2009-ben Svájcban is őrizetbe vették Polanskit, házi őrizetben volt egy évig, majd az ottani hatóságok úgy döntöttek, nem adják ki.

Ha a legutóbbi, krakkói bírósági döntés ellen sikerrel fellebbeznek, a lengyel igazságügyi miniszter hozhatja meg a végső döntést a rendező kiadatásáról. A frissen hatalomra jutott kormánypárt, a Jog és Igazságosság első embere, Jarosław Kaczyński úgy nyilatkozott: Polanskinak nem jár külön elbánás. A pártelnök szerint voltak, akik felvetették, hogy meg kellene óvni a felelősségre vonástól, mert kiváló és világhírű filmkészítő, de ezt a hozzáállást egyértelműen elutasítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik