A vádak szerint a szlovák-magyar határon az egyik szlovák rendőr elvett az egyik menekülttől 1300 eurót. A belügyminisztérium sajtóosztálya megerősítette, hogy vizsgálják az esetet – írja a parameter.sk.
A húszfős csoportot Rajka mellett állították meg az egyenruhások. Többeknek nem voltak papírjaik, így őrizetbe vették őket. Miután a menekültek előzetes letartóztatásba kerültek, egyikük azzal vádolta meg a szlovák rendőrséget, hogy elvettek tőle az összes pénzét, 1300 eurót.
A belügyminisztérium hatalommal való visszaélés vádjában indított nyomozást. A rendőrt, akit a lopással vádolnak, nem akart nyilatkozni, csupán annyit mondott, nem biztos, hogy minden úgy van, ahogy elsőre látszik.