Nagyvilág

Akár háromezer menekült is érkezhet naponta Macedóniába

Akár háromezer, többségében a polgárháború sújtotta Szíriából és a környező országokból menekülő ember is érkezhet naponta Macedóniába a következő hónapokban, mondta Melissa Fleming, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője.

Fleming azt mondta, ennek oka elsősorban az iraki erőszak és a szíriai polgárháború folytatódása, valamint a szíriai menekültek “egyre romló életkörülményei” Törökországban, Jordániában és Libanonban.

A szóvivő arra szólította fel az Európai Unió 28 tagállamát, hogy biztosítsák a menedékkérők “igazságos elosztását”, és a menekültválságra utalva hozzátette: “őszintén úgy véljük, hogy ha megfelelő intézkedések lépnek életbe, Európa meg tud birkózni ezzel”.

Az európai országoknak, valamint Brüsszelnek elsősorban azoknak az államoknak kellene segítséget nyújtaniuk, amelyek “kimerítették lehetőségeiket”, vagyis Görögországnak, Macedóniának és Szerbiának – magyarázta Fleming.

Hans Friedrich Schodder, a UNHCR, menekültügyi főbiztosság szerbiai vezetője előző este az RTS szerb televíziónak úgy nyilatkozott, hogy a menekültek növekvő száma ellenére nem nevezné menekültválságnak a Szerbiában kialakult helyzetet. “Mindenesetre nehéz előre megmondani, mi fog történni, mert az itteni fejlemények az iraki, szíriai, törökországi, görögországi, macedóniai és szerbiai eseményektől függenek” – tette hozzá.

Schodder leszögezte, ugyancsak számít, mi történik a magyar-szerb határnál és az egyes EU-tagállamokban. A Főbiztosság munkatársa azt mondta, nem zárható ki, hogy a menekültek helyzete a balkáni térségben “az egészségükre és biztonságukra nézve komoly fenyegetéssel járó” válsággá fajul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik