Nagyvilág

A bolgár hadsereg harci járművekkel erősíti meg a macedón határ őrizetét

Bulgária harcjárműveket vezényelt Macedóniával közös határának négy átkelőhelyére, hogy megerősítse a határrendőrséget egy nagyobb menekülthullám esetére.

“A jelenlegi szakaszban csak megelőzés céljából erősítjük meg a határ őrizetét” – jelentette ki a BNR közszolgálati rádiónak Nikolaj Karaivanov, a védelmi minisztérium egyik műveleti illetékese.

Egyelőre 25 katonát és néhány páncélozott harcjárművet küldtek a bolgár-macedón határ átkelőhelyeire, de “a számuk növelhető, ha a helyzet súlyosabbá válik” – mondta. Az országot eddig megkímélte a Görögország felől Macedónián át áramló menekülthullám.

“Úgy véljük, hogy (egy ilyen hullámnak) a kockázata viszonylag csekély, mivel Bulgária – ellentétben Görögországgal, Macedóniával és Szerbiával – betartja a menekültek regisztrációjának eljárási szabályait” – jelentette ki kedden Rumjana Bacsvarova belügyminiszter a Nova televíziónak.

Bulgária az év eleje óta 15 ezer illegális bevándorlót fogadott, főleg Törökország felől érkező szíriaiakat. A bolgár hatóságok őrizetbe veszik őket, és több hónapra menekülttáborokban helyezik őket el, amíg ügyüket rendezik, legjobb esetben megengedve számukra, hogy továbbutazzanak Bulgáriából.

“Bulgária alaposan őrzi határait, úgyhogy a görög szigetekről Nyugat-Európába igyekvő migránsoknak egyszerűbb Macedónián és Szerbián át folytatni az útjukat” – Hangsúlyozta Daniel Mitov külügyminiszter a bTV bolgár televíziónak.

Törökországgal közös határát Bulgária korábban 30 kilométer hosszan kerítéssel zárta le, és a kerítés meghosszabbítását tervezi, emellett ezer rendőrt vezényelt ki, hogy megakadályozza az illegális bevándorlók belépését az országba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik