Nagyvilág

Kerry: csak a mostani szerződéssel tudják távol tartani Iránt az atomfegyvertől

John Kerry (Array)
John Kerry (Array)

Ha az amerikai kongresszus nem írná alá az iráni nukleáris program korlátozásáról megkötött megállapodást, akkor gyors utat biztosítana Teheránnak az atomfegyver előállításához – mondta az amerikai külügyminiszter.

John Kerry Jack Lew pénzügy- és Enest Moniz energiaügyi miniszter társaságában próbálta eloszlatni a Bécsben a hatok (a Biztonsági Tanács öt állandó tagja és Németország), valamint Irán között létrejött alkuval kapcsolatos aggályokat. Szavai szerint az Egyesült Államok elszigetelődik, ha hátat fordít a megállapodásnak.

Aranybánya lehet Iránnak a megállapodás

“Ha felállunk, egyedül állunk majd fel. A partnereink nem lesznek velünk. Ehelyett azoknak a kemény multilaterális szankcióknak fordítanak majd hátat, amelyek a tárgyalóasztalhoz vezették Iránt” – mondta.

Ed Royce, a bizottság republikánus elnöke szerint Irán eddig minden megegyezést megszegett. Úgy vélekedett, hogy a megállapodás anyagi szempontból “aranybánya” lesz Teherán számára, ugyanakkor csökkenti Washington arra való képességét, hogy nyomást gyakoroljon az iráni vezetésre.

Az amerikai diplomácia vezetője elutasította azt az állítást, miszerint Irán a fegyverprogramjával kapcsolatos ideiglenes engedményekért cserébe kapja a szankciók enyhítését. Rámutatott, hogy Teheránt végleg eltiltották a nukleáris fegyver kifejlesztésétől és hogy néhány, a megállapodásban foglalt korlátozás nemcsak 15-20 évig, hanem mindörökre érvényben marad, aminek eredményeképpen az Egyesült Államok képes lesz “ellenőrizhető módon biztosítani”, hogy az iráni atomprogram békés természetű maradjon.

Eliot Engel, a testület rangidős demokrata tagja is fenntartásokat fogalmazott meg az egyezséggel kapcsolatban, egyebek között az Izraellel szembeni iráni fenyegetőzések miatt.

Obama vétóját is megfúrhatják

Egy Barack Obama elnök által májusban aláírt törvény értelmében az amerikai kongresszusnak, amely Kerry, Moniz és Lew múlt heti szenátusi meghallgatásával kezdte meg az iráni atomalku mérlegelését, a megállapodás napjától számítva 60 nap áll a rendelkezésére, hogy eldöntse: támogatja vagy elveti azt. Az amerikai törvényhozásnak, amelynek mindkét házában a republikánusok vannak többségben, szeptember 17-ig kell majd döntenie.

Ha a kongresszus mindkét háza elvetné az atomalkut – ami megfigyelők szerint valószínű -, és ha a törvényhozás kétharmados többséggel az erre válaszul adandó elnöki vétót is felül tudná bírálni, akkor Obamának nem lenne felhatalmazása a legtöbb Teherán elleni – például az olajipart és a bankszektort sújtó – szankció feloldására. Ez az egyezmény összeomlását jelentené.

Kedden egyébként több száz fős, az iráni atomprogramról szóló megállapodás elleni tiltakozást szervezett a washingtoni Capitoliumnál az Amerikai-Izraeli Közügyek Bizottsága (AIPAC), az Egyesült Államok és a világ legnagyobb Izrael-párti lobbicsoportja. Hét volt magas rangú amerikai diplomata viszont az alku megerősítését sürgette levélben, rámutatva, hogy annak hiányában a kockázatok mind az Egyesült Államok, mind pedig Izrael számára magasabbak lennének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik