Nagyvilág

Megosztottak a kormánypártok, nem támogatják a megállapodást

ciprasz (Array)
ciprasz (Array)

A kisebbik görög kormánypárt bejelentette hétfőn, hogy nem tudja támogatni a nemzetközi hitelezőkkel kötött megállapodást, ugyanakkor nem tervezi a kormánykoalícióból való kilépést.

A javaslatcsomag ellen foglalt állást az Alekszisz Ciprasz kormányfő vezette Sziriza párt szélsőbaloldalinak tartott platformjának tagjai is. Panosz Kammenosz, a radikális baloldali Szirizával közösen kormányzó jobboldali Független Görögök (ANEL) vezetője korábbi álláspontjával ellentétben azt mondta: pártja nem tudja támogatni azt a megállapodást, amely “50 milliárd euró értékű, az állami tulajdont érintő garanciákról és az emberek otthonainak lefoglalását is tartalmazó törvénymódosításokról szól”.

Ciprasz saját pártján belül is találni olyanokat, akik nem értenek egyet a harmadik görög mentőcsomagról szóló javaslattal. A szélsőbaloldali platform jelezte: arra hajlanak, hogy nem szavazzák meg a hétfő hajnalban létrejött megállapodást, amelyről a görög parlament néhány napon belül dönt.

Közben az egyik legnagyobb görög szakszervezeti szövetség bejelentette, 24 órás sztrájkba kezdenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik