Nagyvilág

Megverhették Merkel pártját Brémában

Nemetorszag(210x140).jpg (Array)
Nemetorszag(210x140).jpg (Array)

Úgy tűnik, a szocdemek nyerni fognak, pedig még sosem teljesítettek ilyen rosszul.

A szociáldemokrata párt (SPD) győzelmét jelzik a németországi Brémában vasárnap rendezett tartományi törvényhozási választás után megjelent eredménybecslések.

Az országos közszolgálati televíziók (ARD, ZDF) megbízásából készített előrejelzések szerint a Brémában 1946 óta kormányzó SPD ugyan története eddigi legrosszabb eredményét érte el, és a szavazatok 32,5-33 százalékát szerezte meg, de így is messze a többi párt előtt végzett. Ugyanakkor a Zöldek támogatottságának visszaesése miatt nem biztos, hogy folytatni tudják a 2011-ben kezdett közös kormányzást.

A második helyen 22-23 százalék körüli eredménnyel Angela Merkel kancellár pártja, a konzervatív Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) végzett a prognózisok alapján.

A harmadik helyen a Zöldek állnak 14,5-15,5 százalékkal, ami jelentősen elmarad a 2011-ben szerzett 22,5 százaléktól. Az akkori, kiugróan jó eredményt az magyarázza, hogy a választást alig néhány héttel a fukusimai atomkatasztrófa után tartották, és az atombaleset ráirányította a figyelmet a nukleáris energia hasznosítását elutasító ökopártra.

A Baloldal a szavazatok 9,5-10 százalékával a 4. helyen végzett a vasárnap esti urnazárás után megjelent előrejelzések szerint.

A liberális FDP mindkét prognózis szerint 6,5 százalékon áll, bőven átlépte az 5 százalékos bejutási küszöböt, ami tovább stabilizálhatja a sorozatos kudarcok után 2013-ban a szövetségi parlamentből (Bundestag) is kihullott liberálisokat.

A német politika új országos tényezőjének szerepére törekvő Alternatíva Németországnak (AfD) sikersorozata az előrejelzések szerint nem egyértelmű, hogy megszakad-e vagy folytatódik Brémában. A 2013-ban alapított euroszkeptikus párt 5-5,2 százalék körüli eredményre számíthat az előrejelzések szerint, vagyis nem biztos, hogy képviseletet szerez a legkisebb német tartomány helyi törvényhozásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik