Nagyvilág

Strasbourgból üzenték Orbánnak, ez “barbarizmus”

europai-parlament(210x140).jpg (európai parlament, )
europai-parlament(210x140).jpg (európai parlament, )

Az Európai Parlament (EP) ülésén többször is szóba került a magyar kormányfő.

Az EP migrációról szóló szerdai vitájának kezdetén Jörg Leichtfried osztrák szociáldemokrata EP-képviselő – első felszólalóként – azt mondta, az Orbán Viktor által felvetett halálbüntetés visszaállításának gondolata ellentétes lenne az európai joggal, “barbarizmussal” érne fel. Martin Schulz EP-elnök erre adott válaszában közölte: ő is olvasta az erről szóló beszámolót, Orbán Viktor titkárságánál reggel kezdeményezte, hogy telefonon beszélhessen a magyar miniszterelnökkel. Amint megtörténik ez a beszélgetés, tájékoztatást ad annak eredményéről. (A kormányfő kész a beszélgetésre.)

Ezután az EP megkezdte a vitát a migrációs problémának szentelt múlt csütörtöki EU-csúcstalálkozó értékeléséről. Újra szóba került a magyar kormányfő. Sophie in ‘t Veld holland liberális EP-képviselő Orbán Viktornak a menekültüggyel kapcsolatos kijelentéseit bírálta. Szerinte alapvető európai értékekről van szó. Mint mondta, reméli, hogy a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú Európai Néppárt száműzni fogja soraiból a magyar miniszterelnököt.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője a vitában azzal fordult az Európai Néppárt bajor frakcióvezetőjéhez, hogy Orbán Viktor “egymilliárd forintot költ el nemzeti konzultációnak hazudott kérdésekre, amelyek azonban megoldást nem, csak további feszültséget jelentenek az európai értékek ellenében”. Válaszában Manfred Weber a tagállamok polgárainak megkérdezését pozitív lépésként értékelte, de hozzátette: meg fogja kérdezni a Fidesz elnökét az ügyről.

A Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportja a vita közben közleményt tett közzé, amely szerint a menekültügy kezelését illetően “nem várhatunk Brüsszelre”. “Miközben a hazánkba érkező bevándorlók aránya két év alatt meghúszszorozódott, az EU képtelen megegyezni a bevándorlás hatékony kezeléséről. A magyar kormány választ kíván találni erre a kihívásra és nemzeti konzultációt fog folytatni, hogy megismerje a magyar emberek véleményét” – írták.

Szerintük “a magyar baloldali képviselők, Niedermüller Péter és Ujhelyi István buzdítására az EP baloldali képviselői újra kettős mércét alkalmaznak: miközben gyakran a közvélemény bevonását és a demokratikus folyamatokat kérik számon másokon, ez esetben képmutató támadást indítottak a magyar kormány kezdeményezése ellen”. A Fidesz-KDNP szerint “az illegális bevándorlást nem oldja meg a tömeges legális bevándorlás”. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik