Az erbíli repülőtér egy erőd. Külön belső buszjárata van, ami a terminálokhoz visz a bejárattól. Délre érkezem meg a városba. Már várnak rám Hiúa Dzseffnek az emberei. A peshmerga ezredes egyébként a Kurdisztáni Hazafias Unió (PUK) politikai ügyosztály nemzetközi kapcsolatokért felelős irodájának igazgatója.
Öltönyös srácok várnak, pisztollyal az övükben. Az egyetlen kaukázusi fehér fiú vagyok a Kairóból Erbílbe tartó járaton, nem nehéz kiszúrniuk. „Nagyon kopasz” – mondják milyen leírás szerint döntötték el kizárásos alapon, ki lehetek én. Kapok egy puszit jobbról és balról.
„Isten hozott Kurdisztánban, Jászberényi elvtárs!”
Keleti oldal – nyugati oldal
Bepakoljuk a csomagjaimat a kocsiba, majd elindulunk kifelé a „zöld zónából” Szulejmánijja felé.
A két domináns kurd frakció között fagyos a viszony. Az Erbílt és környékét Kirkukig ellenőrző „zöldek”, a Kurdisztáni Demokratikus párt tagjai, míg házigazdám az iráni határt ellenőrző Kurdisztáni Hazafias Unió képviselője. Az Iszlám Állam támadása kényszerházasságba kényszerítette a két frakciót, de a polgárháború még erősen él mindkét fél emlékezetében.
Fotók: Hír24/Jászberényi Sándor
A terrorszervezetként jegyzett Kurd Munkáspárt (PKK) és a szíriai kurd kantonok védelmében létrehozott YPG (Kurd Önvédelmi Erők) is elsősorban a PUK szimpatizánsai, akik harcosan az ellen vannak, hogy Irak három részre szakadjon. Na, nem mintha nem örülnének, ha saját államuk lehetne, egyszerűen, ha létrejönne egy független kurd állam az autonómia területén, a Törökországban, Szíriában élő kurdok véglegesen elesnének annak a lehetőségétől, hogy megtarthassák területeiket, kihunyna a „nagy Kurdisztán” álma. A KDP azonban saját államot szeretne, éppen ezért élvezi például Törökország támogatását.
Hogy mennyire nagy a bizalmatlanság az már az első ellenőrzőpontnál kiderül Kirkuk felé. Kiszednek a kocsiból a szulejmánijjai rendszám miatt és egyenként nézik át a csomagjaimat.
„Te biztosan nem vagy az Iszlám Állam tagja” – mondja a géppisztolyos peshmerga, miután végez a csomagjaim szétbarmolásával.
„Ezt miből gondolod?” – kérdezem vissza.
„10 üveg tömény szesz van nálad” – feleli röhögve. „Hová viszel ennyit?”
„A frontra.”
Három órán keresztül utazom Szulejmánijja felé. A dombok zölden ragyognak a szikrázó napsütésben, birkanyájak legelnek az aljukban, felettük valószerűtlenül pompás felhők. Minden békésnek tűnik. Meglepő, hogy alig látni falvakat.
„Ez Szaddám miatt van” – világosít fel a sofőr, Hunar. „Szaddám nem akarta, hogy a kurd falvak támogatni tudják a hegyekben rejtőző gerillákat, ezért felégette mindet, megmérgezte a kutakat. 4500 falvat égetett porig és aknázta alá a környéket. Az emberek a városokba menekültek. Bár ’92-ben megkezdtük a falvak újjáépítését, sokan meghaltak az aknák miatt, az emberek félnek visszamenni. És, hát ugye elkényelmesedtek a városi életben.”
Frontvonalak
Szulejmánijjaban Hiúa Dzseff szintén öleléssel fogad.
„Rég jártál erre, látom nem sok minden változott veled. Hajad továbbra sincs.”
„Veletek mi történt?”
„Páran meghaltak azok közül, akikkel találkoztál, néhányan lent vannak a fronton. És persze pletykálják, hogy a magyarok puskákat és lőszert küldtek, meg lesz konzulátusotok Erbílben. Erről mondjuk ne engem, hanem Mala Bahtiert, a vezérkari főnököt kérdezd. Ő azt is meg fogja tudni mondani majd, mit fog itt csinálni a magyar kontingens. Szombaton találkozol vele.”
Leülünk egy szőnyegre és török kávét iszunk. Kávézás közben az ezredes vázolja a jelenlegi helyzetet Irakban és az Iszlám Állam, arabul Daesh ellen folytatott harcok állását.
Jelen pillanatban a kurdok majdnem minden elfoglalt területüket visszafoglalták az Iszlám Államtól, a frontvonal jelenleg a Szindzsár-hegységnél, Dél-Kirkuknál, a Hamrin-hegységnél található. Az Iszlám Állam már nincs offenzívában, hála az amerikai légicsapásoknak és a magára találó iraki hadseregnek, jelenleg a szunnita többségű városok védelmére rendelkeznek be.
„Sem fegyverük, sem emberük nincs a rohadékoknak, hogy újra megtámadják Kirkukot” – mondja Hiúa.
Ezzel Kurdisztán és a kurdok biztonságban vannak. Többet nem fordulhat elő, hogy a halálszekta egységei 20 kilométerre megközelítsék a kurd fővárost, Erbílt. A szektariánus erőszaknak azonban korántsem sincs vége, sőt.
Fogat fogért
Az Iszlám Állam által felégetett síita falvak és városok romjain gyűlölet virágzott ki. Általános gyűlölet a síiták körében bárki ellen, aki szunnita muszlim. Az iraki kormányzat, amikor az ország reguláris hadserege egyszerűen elpárolgott az Iszlám Állam offenzívája során 2014-ben, hogy valahogyan megállítsa a Moszul után Bagdad, valamint a kurd területek felé induló hordát önkéntes milíciákat hozott létre, úgynevezett „népi hadsereget” vagy arabul Hasd As Shábit. Ezek síita milíciák pedig fegyvert, lőszert és élelmiszert kapnak az iraki kormányzattól, hogy harcoljanak az Iszlám Állam ellen – de nem igazán tudják irányítani- és vagy ellenőrizni őket. Megvannak a saját uraik, síita vallási vezetők, helyiek vagy irániak, akik nagyjából mindannyian egyetértenek abban, hogy a történtek után a halott szunniták a jó szunniták.
„Egyes csoportjaik ugyanolyanok vagy rosszabbak, mint a Daesh” – mondja Hiúa.
Tény, hogy Tirkitből, melyet az iraki hadsereg a milíciákkal közösen szabadított fel folyamatosan érkeznek a beszámolók, mit művelnek a síita milíciák a helyi szunnita lakosokkal. Csakúgy, mint az Iszlám Állam, ők sem ismernek könyörületet – a sors torz fintora, hogy Tikritben, ahol most a szunnitákat ölik halomra, egy évvel ezelőtt körülbelül ezer iraki síita katonát végzett ki különös kegyetlenséggel az Iszlám Állam.
„Ha szunnita neved van, nincs esélyed a milíciáknál.” – világosít fel Hiúa. „Ugyanúgy, ha Alinak hívnak, a Daesh fogja elvágni a torkod.”
A szunnita többségű városok, így nem lázadnak fel az Iszlám Állam ellen, legyen bármilyen borzalmas is az uralmuk, mert rettegnek a síita megtorlástól, ami úton van. A szunnita-síita konfliktus igazi két főszereplője persze Irán és Szaúd-Arábia. Míg a síitákat Irán támogatja, a szunniták fő támogatója Szaúd-Arábia. Ez utóbbi pedig éppen a múlt hónapban hozta tető alá Egyiptomban a közös arab szunnita muszlim hadsereg felállítását, melynek beharangozott célja a harc a „terrorizmus ellen”. Bár kétséget kizáróan harcolnak az Iszlám Állam ellen is, a nemrégiben létrejött koalíció igazi célja a síita Irán befolyásának visszaszorítása, ennek főpróbája zajlik éppen Jemenben. A kurdok szerint egy minden fronton zajló totális szektariánus háború bontakozik ki Irán és Szaúd-Arábia között, melynek ők szekulárisként a közepén állnak és próbálnak nem foglalni állást egyik oldal mellett sem, dacára annak, hogy a kurd lakosság 90 százaléka szunnita muszlim.
Miután megkapom az ezredestől az eligazítást, visszamegyünk Erbílbe, hogy a peshmerga főhadiszálláson akkreditáljanak és mehessek a Szindzsár-hegyhez a harcokba. Hiúa mindent elkövet, hogy megakadályozza, hogy odamenjek.
„Meg akarod öletni magad, magyar fiú? Szarul nézne ki a fejed az öledben.”
A főhadiszálláson már nincsenek bent azok a vezérkari tisztek, akik engedélyeznék a beágyazásomat a peshmerga hadseregbe, így abban maradunk, hogy felmegyek a Kandil-hegységbe a PKK gerillákhoz és fotózom a peshmerga csajokat, majd Kirkukba megyek, végül, lehetőleg engedéllyel, a harcoló alakulatokhoz.
Este whiskyt iszunk és nézzük a hegyeket Szulejmánijjaban. Összeszámolom, eddig hárman haltak meg azok közül, akikkel a múltkori itt jártamkor találkoztam.
