Nagyvilág

Bérgyilkossal akarta megöletni menyét, mert elege lett gúnyos vicceiből

bergyilkos(210x140).jpg (bérgyilkos, kés)
bergyilkos(210x140).jpg (bérgyilkos, kés)

Azt hitte, egy bűnözőnek ad százezreket, hogy eltüntesse fia párját, de végig egy fedésben lévő rendőrrel üzletelt.

Kilenc évig tartó börtönbüntetésre ítéltek egy ötvenéves orosz nő, aki „pár vicc miatt” meg akarta öletni menyét – jelentette a Daily Mail. A cikk szerint a Rosztov városában élő nő a rendőröknek azt mondta: azért akarta holtan látni a 30 éves nőt, mert vicceket mondott róla, kigúnyolva, hogy nem él olyan jó anyagi körülmények között.

A Mail cikke szerint a két nő között egy buli után romlott meg a viszonya, amikor összevesztek azon, ki állja a vendégek étkezését. A beszámoló szerint Tatyjana Kudinova egy helyi bűnbandához fordult, hogy öljék meg menyét, és végül talált is bűnözőt, akinek 600 eurót fizetett előlegként a bérgyilkosságra. Azonban a férfi, aki vállalta a bérgyilkosságot egy rendőr volt.

Egy rendőrségi szóvivő elmondta: a bérgyilkosságról értesítették az „áldozatot” is, aki vállalta, hogy eljátssza a halálát. A művérrel borított nőről fényképet készítettek, és azt mutatták meg az anyósnak, akit azután tartóztattak le, hogy átadta a „bérgyilkosnak” a maradék fizetséget is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik