Nagyvilág

Közös haderő létrehozásáról állapodtak meg az arab államok

Egy hónapon belül feláll a hadsereg.

Egységes haderő létrehozásáról hoztak határozatot az arab államok vezetői az Arab Liga vasárnap záruló 26. éves csúcstalálkozóján az egyiptomi Sarm-es-Sejk városában – írja az MTI.

Az idei soros elnökséget betöltő egyiptomi elnök, Abdel-Fattáh esz-Szíszi záróbeszédében bejelentette: “a közös haderő megalakításával kapcsolatos szempontok tanulmányozását egy újonnan létrehozandó, magas szintű bizottság fogja elvégezni, az arab hadseregek főparancsnokainak felügyelete alatt”.

A szóban forgó katonai erő egy hónapon belüli megteremtéséről már csütörtökön előzetes határozatot fogadtak el az arab külügyminiszterek, a liga főtitkára azonban akkor hangsúlyozta, hogy egyelőre elvi megállapodásról van szó, a hadsereg létrejöttével kapcsolatos gyakorlati részletekről csak ezután egyeztetnek a tagállamok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik