Nagyvilág

Leállították az Arab Liga megfigyelőinek szíriai tevékenységét

Azonnali hatállyal leállították az Arab Liga megfigyelőinek szíriai tevékenységét az utóbbi napok vérontásai miatt - jelentette be szombaton a szervezet főtitkár-helyettese.

Ahmed bin Hali közölte, hogy a mintegy 100 megfigyelő damaszkuszi szállodájában marad a liga további rendelkezéséig. Az AP amerikai hírügynökség emlékeztetett arra, hogy az utóbbi három nap alatt legalább 80 embert öltek meg Szíriában a biztonsági erők és az ellenzékiek összecsapásaiban.

Hírügynökségek emlékeztetnek arra, hogy a liga megfigyelőit is támadások érték Szíriában, külföldön pedig élesen bírálták a pánarab szervezetet, mert képviselőinek decemberben kezdett szíriai tevékenysége alatt nemcsak, hogy nem tudott enyhülést elérni a szemben álló felek között, de fokozódtak az erőszakcselekmények az országban. Az ENSZ becslései szerint már legalább 5400-an haltak meg az utóbbi 10 hónapban Szíriában, míg az ország vezetése mintegy 2000 halottról – állítása szerint többségükben a biztonsági erők tagjai – beszél.

A szombati összecsapásokban legalább 9-en haltak meg Szíriában, a kormánypárti sajtó szerint “terroristák” megölték a hadsereg 7 tagját, amikor megtámadtak egy buszt, amely katonákat szállított.

Az AP amerikai hírügynökség emlékeztetett arra, hogy pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsa zárt ajtók mögött kezdett tanácskozást az Arab Ligának és európai országoknak arról a tervéről, amely a szíriai válság megoldását célozza. A tervezetet nem utolsósorban Oroszország ellenállása miatt nem tudták elfogadni, a moszkvai kormány képviselője azonban tárgyalási készségét hangsúlyozta egy olyan ENSZ-határozat elfogadásáról, amely azt célozza, hogy véget vessenek a Szíriában dúló erőszaknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik