„Valószínűleg soha többé nem leszek képes szeretkezni” – mondta az a meg nem nevezett dél-afrikai asszony, akinek a férje szupererős pillanatragasztót nyomott a vaginájába – írja a brit Metro.
A Mpumalanga városában élő áldozat azt mondta, férjének korábban is voltak már súlyos féltékenységi rohamai. A férfi ilyenkor egyre elvakultabb dühbe gurult, mintha egy spirálon pörgött volna egyre mélyebbre.
Az ominózus eset úgy kezdődött, hogy a nőt a nagybátyja vitte haza az autójával. A férj kiborult, és azzal vádolta a feleségét, hogy a tulajdon nagybátyjával csalja a háta mögött. Késsel fenyegette a feleségét, és rávette, hogy vetkőzzön meztelenre. A nőnek ez után a földre kellett feküdnie, és széttárni a lábait. Férje ekkor a pillanatragasztót nyomott a nő nagyajkai közé, hogy az többé ne csalhassa meg.
Sebei miatt nő soha nem lesz többé képes a szexre, még a vizelés is hatalmas fájdalmat okoz neki. Az incidens után a férje elmenekült otthonról, azóta senki sem látta. Felesége azonban állandó rettegésben él, mert tudja, hogy egy nap hazatér majd. „Félek, hogy egyszer beállít majd, és levágja a fejemet” – mondta.