Nagyvilág

Nagy-Britannia nem ad fegyvereket Ukrajnának

A volt brit külügyminiszter szerint nyújtanak ugyan segítséget a kelet-európai országnak, denem tervezik, hogy az ukrán hadseregnek fegyvereket szállítsanak.

William Hague, aki tavaly nyárig külügyminiszter volt, azóta pedig az alsóház vezetőjeként a kormányzati törvényalkotási program végrehajtásának operatív előkészítéséért, szervezéséért és felügyeletéért felel, a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: London nyújt “valamelyes segítséget” Ukrajnának katonai képzési programokkal, illetve nem fegyverzetnek minősülő eszközök, például könnyű páncélozott csapatszállító járművek átadásával. 

A brit kormánynak az elmúlt években általánosságban is az volt az álláspontja, hogy konfliktusövezetekbe nem szállít fegyverzetet, mert London minden esetben a diplomáciai megoldásra törekszik. A brit kormány szerint az ukrán válság esetében az Oroszországra kirótt nemzetközi szankciók hosszú távú gazdasági hatása és összes egyéb következménye “a megfelelő büntetés, amelyet Oroszországnak fizetnie kell” – mondta a volt külügyminiszter. 

William Hague szerint “nagyon óvatos megfontolásnak” kell megelőznie bármiféle olyan döntést, amely konfliktusövezetekbe irányuló fegyverszállításokról szól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik