Nagyvilág

21 keresztényt fejezett le a tengerparton az Iszlám Állam

kopt keresztények kivégzése (kopt keresztények, iszlám állam, kivégzés, )
kopt keresztények kivégzése (kopt keresztények, iszlám állam, kivégzés, )

A Líbiában fogvatartott egyiptomi kopt keresztények kivégzése miatt megtorlást helyezett kilátásba az egyiptomi elnök.

Abdel-Fattah esz-Szíszi vasárnap éjjel a televízióban közvetített beszédében azt mondta, megfelelő választ fognak adni a megfelelő időben. Az elnök néhány órával az után fordult a nyilvánossághoz, hogy az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezethez tartozó líbiai terroristák videofelvételt tettek közzé a 21 kopt keresztény túsz kivégzéséről.

Az ötperces felvételen látható, ahogy a tenger partjára vezetik, térdre kényszerítik és lefejezik őket mint “a kereszt népét, az ellenséges egyiptomi egyház követőit”. A videofelvételen beszélő terrorista észak-amerikai akcentussal beszélt, és többek között azt mondta: “Allah segedelmével leigázzuk Rómát”.

A MENA egyiptomi hírügynökség idézte a kopt keresztény egyház szóvivőjét, aki megerősítette a 21 ember lefejezéséről szóló híreket. Az egyház közölte, bízik abban, hogy az egyiptomi kormány igazságot szolgáltat. A szunnita világ szellemi központjának számító kairói al-Azhar Egyetem azt hangsúlyozta, egyetlen vallás sem fogad el a lefejezéshez hasonló barbár tetteket.

Az Iszlám Állam líbiai ága január elején jelentette be, hogy foglyul ejtette az egyiptomi keresztényeket, akik az építőiparban dolgoztak Líbiában. Szirt városából rabolták el őket.

Szirt a radikális csoportok egyik fellegvára Líbiában. Az észak-afrikai országban egyre gyakoribbak a kopt keresztény közösség tagjai elleni támadások, de az egyiptomi állampolgárok vallási hovatartozástól függetlenül is célponttá váltak Líbiában, amióta Kairó támogatást nyújt a líbiai hadseregnek az iszlamista milíciák elleni küzdelemben. Líbiában az utóbbi években jelentősen megerősödtek a szélsőséges csoportok.

Az egyiptomi kormány hétnapos gyászt rendelt el, az államfő részvétét fejezte ki az áldozatok családjának – derült ki a hivatal által ismertetett közleményből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik