Nagyvilág

Európa nem fog meghajolni a terror előtt

Koppenhaga-rendor(210x140).jpg (rendőr, kommandós, koppenhága, )
Koppenhaga-rendor(210x140).jpg (rendőr, kommandós, koppenhága, )

Többek közt ezt írta Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke Twitter-bejegyzésben, Donald Tusk, az uniós országok csúcsvezetőit összefogó Európai Tanács elnöke pedig hivatalos nyilatkozatban ítélte el a koppenhágai fegyveres támadásokat.

Tusk szerint Európát ismét olyan cselekmény rázta meg, amely a jelek szerint “alapvető értékeink és szabadságaink ellen intézett brutális terrortámadás” volt. Az ilyen cselekedetek – tette hozzá a lengyel politikus – csak megerősítik azok elszántságát, akik mindenfajta szélsőségességgel szemben küzdenek.

Az Európai Tanács elnöke utalt arra, hogy a csütörtöki brüsszeli EU-csúcstalálkozón megfogalmazták a terrorizmus elleni harc újabb kiemelt szempontjait, és hangoztatta, hogy előre fognak lépni e szempontok érvényesítésében, együttesen fognak szembeszállni a fenyegetéssel.

Gyáva támadás

Schulz azt hangsúlyozta, hogy az ilyen gyáva támadások az alapvető értékeket veszik célba, de – szögezte le – Európa nem fog meghajolni a terror előtt, hanem minden körülmények között meg fogja védelmezni a szabadságot.

Az első koppenhágai támadás szombat délután történt: a támadó automata fegyverrel belőtt a Krudttoenden kulturális központ ablakán, ahol épp a véleménynyilvánítási szabadságról tartottak előadást, és az előadó egy svéd művész, Lars Vilks volt, aki korábban karikatúrát készített Mohamed prófétáról. Testőrei elrántották a művészt, akit így nem ért lövés, de egy másik, 55 éves férfi meghalt, három rendőr pedig megsebesült. A másik, éjfél utáni lövöldözésnek egy zsinagógánál egy zsidó biztonsági őr esett áldozatul, és két rendőr megsebesült.

Vasárnap kora reggel a valószínűsített támadót a rendőrök a Norrebro pályaudvar közelében lelőtték, amikor visszatért ahhoz a házhoz, amelyet a hatóságok akkor már szemmel tartottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik