Nagyvilág

Megölte feleségét, mert lányt szült fiú helyett

Veysi Turan (veysi turan, )
Veysi Turan (veysi turan, )

Egy nappal a gyermek megszületése után gyilkolta meg a 33 éves nőt török férje, miközben a rendőrséggel beszélt.

Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek Törökországban egy 29 éves pincért, mert egy évvel korábban áramütéssel végzett alvó feleségével, aki egy nappal korábban adott életét a házaspár második gyermekének – jelentette a török sajtó. A Diyarbakır városában élő Veysi Turan azért gyilkolta meg a nőt, mert fiú helyett egy lányt szült. A párnak már volt egy lánya. 

A férfi eleinte azzal védekezett a tárgyaláson, hogy hirtelen felindulásból ölte meg feleségét, a 33 éves Mübarek Turant, de a bíróság elé tárt bizonyítékok azt mutatták,  előre eltervelt gyilkosság történt. A férfi ugyanis felesége megölése előtt kifejezetten áramütés elleni védelemre kialakított kesztyűt és elektromos kábeleket vásárolt.

A pincérként dolgozó férfi akkor támadt feleségére, amikor a nő az ágyában aludt: elektromos vezetéket kötözött a lábára, majd a kábelt bedugta az konnektorba. Az orvosi szakértők véleménye szerint az anyuka szinte biztosan szenvedések közepette halt meg. Turant a gyilkosság végrehajtása közben még a rendőrséget is felhívta, hogy közölje, mit tesz éppen.

A férfi ügyvédje a tárgyaláson erősen kritizálta a rendőröket, közölve, hogy a nő még ma is élhetne, ha olyan hozzáértő ember lett volna a vonal másik oldalán, aki megfelelően ki van képezve az ilyen helyzetek kezelésére, és képes lett volna lebeszélni ügyfelét a gyilkosságról.

Az utóbbi években jelentősen emelkedett a nők ellen elkövetett gyilkosságok száma – közölték az esettel kapcsolatban török jogvédő szervezetek. A Bianet adatai szerint a tavalyi év első 11 hónapjában 253 nőt öltek meg férfiak, míg 2013-ban 214 ilyen gyilkosság történt. Az ankarai Hacettepe egyetem kutatása szerint a gyilkosságok 15 százaléka azért történt, mert a nők válni akartak. A brit Mirror cikke szerint 2002 és 2009 között 1400 százalékkal emelkedett a megölt nők száma Törökországban. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik