Nagyvilág

“Lepöcsverőzték” a terroristákat az e heti Charlie Hebdóban

charlie hebdo belső (charlie hebdo, )
charlie hebdo belső (charlie hebdo, )

Érthető módon több rajz is foglalkozik a múlt heti mészárlással a szerkesztőségben.

„Nem kéne a Charlie Hebdo embereit bántani” – beszélget három terroristának tűnő figura. Különben mártírok lesznek, és a mennyországban elhalásszák előlünk a szüzeket azok a szemetek – kontráz a másik. Ugyanez a gondolat visszatér egy későbbi képen, ahol két feketébe öltözött csuklyás terrorista látszik angyalszárnyakkal a hátukon és gépfegyverrel a kezükben. “Hol lehet a hetven szűz?” – teszi fel a kérdést egyikük. “Charlie csapatával, pancserek” – érkezik a válasz egy felhő mögül, ahonnan orgia jelei látszódnak.

Az utolsó lapot is a merényletek emlékének áldozták. A legerősebb képen egy rajzolót látunk felül „25 évnyi meló felirattal”. Alatta pedig a karikaturistákat lelövő terroristákat rajzolták le „25 másodpercnyi meló” felirattal, majd hozzátették: Terrorista: foglalkozás naplopóknak és faszverőknek. A legutolsó képen egy nevető kaszás (halál) figura látható, amint azt mondja: “előfizetek”. Egy másikon egy kihegyezett ceruzát tartanak egy terrorista fenekéhez ezzel a kommentárral: a mi ceruzáink mindig hegyesebbek lesznek a golyóitoknál.

A rajzolók halott társaikat sem kímélik. Az egyik megölt karikaturistáról, Wolinskiról például egy olyan angyali képet rajzoltak, ahol köszönetet mond: “Je rebande” – adják a szájába, ami magyarul annyit tesz, hogy “újra erekcióm van”, és a köpenyére rajzolt emelkedés nem hagy kétséget afelől, hogy a szót a vulgáris értelmében használják.

Cabunek, és az általa életre hívott Beauf névre keresztelt korlátolt, műveletlen, vulgárisan viselkedő figurájával állít emléket Coco, a rajzoló, aki először megpróbálta eltéríteni a terroristákat, de végül kényszerítették, hogy beengedje őket a szerkesztőségbe. A figura “Je suis Charlie” pólóban azt mondja a képen: “Eh, végül én is Charlie vagyok”

Nem csak az iszlámnak vágnak oda: az egyik rajzon a három világvallás egy-egy jól felismerhető képviselője ül egy kanapén, lábukat hanyagul egy előttük görnyedő meztelen nőn tartva. A kép katolikus szereplője pedig azt mondja: „Végül is a lényegben inkább egyetértünk…” A rajzot egyébként az a Luz készítette, aki a lap mohamedes címlapját is.

Egy másik karikatúra Jézust ábrázolja, napozók között fekszik a keresztjén, és azt kérdezi “Valaki meg tudna fordítani?”

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik