Nagyvilág

Párizsi mészárlás: az egyik terrorista felesége segélyből, ingyen lakásban él

Djamel Beghal felesége egy négy hálószobás, park mellett elhelyezkedő lakásban él az angliai Leicesterben. Ingyen, így támogatja az állam.

Ahogyan a Telegraph beszámol róla: Sylvie Beghal, a párizsi támadások merénylőit kiképző és terroristasejteket összekötő Djamel Beghal felesége ingyen él a leicesteri lakásban. A francia állampolgárságú nő azért érkezett Nagy-Britanniába, mert Franciaországot túlságosan „világinak” tartotta, „muszlimabb környezetben” szerette volna felnevelni gyerekeit.

A Telegraph megjegyzi: ha Beghal asszonynak fizetnie kellene a lakásért, évente körülbelül 10 ezer font (kb. 4,1 millió forint) lakbért kellene letennie az asztalra. Mivel Sylvie Beghal két, 18 év alatti gyermekkel érkezett az országba, évi 1500 fonttal (kb. 600 ezer forint) támogatják családját. Kalkulációk szerint Beghal asszony az országba való megérkezése óra 150 ezer fontba (több mint 62 millió forint) kerülhetett az adófizetőknek. A főbérlője szerint az asszony nem dolgozik.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, Djamel Beghal a kapocs a túszejtő Amedy Coulibaly Franciaországban született és a Charlie Hebdo elleni vérengzés elkövetője, Chérif Kouachi között: ők voltak a legelkötelezettebb követői Beghal-nak.. Korábban mindkét terrorista járt Djamel Beghal dél-franciaországi otthonában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik