Nagyvilág

Belekavarodott a merényletekbe a török terrorszervezet

A szélső baloldali napok múlva rájött, hogy mégsem ők követték el az öngyilkos merényletet.

“A Sultanahmet negyedben január 6-án elkövetett támadást nem a mi szervezetünk hajtotta végre – tudatta a Népi Felszabadító Forradalmi Párt/Front (DHKP-C) az internetes oldalán megjelent közleményben. “Visszavonjuk a korábbi nyilatkozatunkat. Elnézést kérünk a tagjainktól és a híveinktől” – tették hozzá.

A fasiszta körülményekkel magyarázták a tévedést

A DHKP-C azzal magyarázta a történteket, hogy a “fasiszta körülmények” miatt minimálisra kell szorítaniuk a szervezet tagjai közötti kommunikációt. A kommüniké szerint a szélsőbaloldali csoport is tervezett rajtaütést ugyanazon a helyen.

A keddi öngyilkos merényletet egy nő hajtotta végre Isztambul központjában egy rendőrőrsön: felrobbantotta a testéhez erősített robbanószert, megsebesítve két rendőrt, s egyikük később belehalt sérüléseibe. A terrorakciót a nő a város történelmi központjában, a Sultanahmet negyedben, a Hagia Sophia múzeum, az egykori bizánci keresztény székesegyház közelében követte el egy ottani rendőrőrsön.

Nem ismert az anyja a merénylőre

A DHKP-C a rajtaütés után magára vállalta annak elkövetését. A hatóságok akkor kezdtek gyanakodni, amikor a terrorszervezet “felfedte” a merénylő kilétét, annak anyja ugyanis nem ismerte fel az elkövető holttestét. Efkan Ala török belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy sikerült azonosítaniuk a tettest, a személyazonosságát azonban nem hozták nyilvánosságra.

A szélsőbaloldali szervezet korábban azzal vált ismertté, hogy a csoport egyik tagja 2013 februárjában működésbe hozott egy robbanószerkezetet az Egyesült Államok ankarai nagykövetségének bejáratánál. A terrortámadásban az elkövető mellett egy női biztonsági őr is életét vesztette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik