Nagyvilág

Besokalltak az ősfideszesek Orbán „trónörökösétől”

lazar(210x140).jpg (lázár)
lazar(210x140).jpg (lázár)

A Die Welt a Fidesz vezetői közti viszonyról közölt elemzést, a szerző Lázár Jánost tartja a kormányfői utódnak.

Boris Kálnoky a Trónörökösök harca a hatalomért Magyarországon című írása bevezetőjében kiemelte, “diszharmónia” alakult ki a kormányzó pártban, “az ősfideszeseknek elegük van a fiatal törtetőkből”. A konzervatív német lap szerzője egyebek között visszaidézte Pokorni Zoltán Fidesz-alelnöknek az “urizálást” elutasító megszólalását, Lázár János erre tett megjegyzését, valamint Kövér László házelnök reagálását a Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentésére. Úgy vélte, hogy a házelnök “nem is nyilatkozhatott volna leereszkedőbben és megsemmisítőbben a +trónörökösről+”

Boris Kálnoky hozzátette, hogy a nyilvánosságban kibontakozott vita a Fidesz önazonossága, identitása körül zajló “láthatatlan küzdelem” jele. Kiemelte, hogy “számos őskonzervatív valóban torkig van” Lázár Jánossal, Szijjártó Péter külügyminiszterrel, Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkárral, “bizonyos mértékig” Rogán Antal frakcióvezetővel és “mindenekelőtt” Habony Árpáddal, akik szerintük “gyakran arrogánsan fellépő törtetők”, és esetenként már “külső megjelenésükkel is irritálják a derék öreg veteránok gárdáját”.

Mint írta, a Fidesznek, amely egykor azért lépett fel, hogy megvédje a polgárokat az “újgazdag politikusok” túlkapásaitól, kilengéseitől, “aggódnia kell az identitása miatt”, mert az olyan politikusok, mint Lázár és barátai hozzájárulnak ennek az arculatnak a sérüléséhez. Hozzátette, hogy a népszerűségi mutatók romlása miatt “belső ellenállás” keletkezik a pártban, s ez a konfliktus “az urizáló fiatal trónörökösök és a tapasztalt úriemberek küzdelme”. A cikk egy rövidebb változata Orbán Viktor fennhéjázó trónörökösei címmel jelent meg a Die Welt online kiadásában – írta az MTI. Mint korábban megírtuk, Lázár János Figyelőnek adott interjúját többen nyílt hadüzenetként értelmezték a Fidesz politikai veteránjainak. Az Index akkor fideszes forrásokra hivatkozva azt írta: Orbán Viktor tudtával és engedélyével fenyegetőzött a miniszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik