Nagyvilág

Kényszerleszállás Gatwicken, áll a forgalom

Virgin Atlantic (virgin atlantic, )
Virgin Atlantic (virgin atlantic, )

A Virgin Atlantic Boeingje Las Vegasba indult, de az egyik hajtőmű meghibásodása miatt vissza kellett fordulnia. 

Kényszerleszállást hajtott végre hétfőn a Virgin Atlantic brit légitársaság egyik óriásgépe a londoni Gatwick repülőtéren. A légikikötőben az incidens után leállt a forgalom; a zárlat budapesti járatot is érintett. A légitársaság egyik Boeing 747-400-as típusú repülőgépe Las Vegasba indult volna 447 utassal és 15 fős személyzettel a fedélzetén, ám a felszállás után nem sokkal a pilóták a négy fő futómű egyikének meghibásodását észlelték. 

A gép csaknem négy órán át körözött először a nyugat-angliai Bristol-csatorna légterében, majd a dél-angliai Brighton, illetve a Londontól délre fekvő Gatwick repülőtér környékén. Eközben a pilóták egyrészt üzemanyagot engedtek ki a repülőgépből a megfelelő leszállási súly elérése végett, másrészt különböző manőverekkel megpróbálták a félig behúzott állapotban megrekedt futóművet teljesen kiengedni. 

Miután ez nem sikerült, a működőképes másik három fő futóművel baj nélkül leszálltak. Az incidens során sérülés nem történt.

A repülőgépről az utasok a tűzoltóság mentőjárműveinek lépcsőin távoztak, az önműködően felfúvódó vészcsúszdákat nem kellett kinyitni, mert tűz nem ütött ki.

Az utasok arról számoltak be, hogy a kényszerleszállás előtt a személyzet utasítására vészhelyzeti testtartást kellett felvenniük. A gépről távozók a BBC-nek nyilatkozva kivétel nélkül dicsérték a pilóták és a kabinszemélyzet teljesítményét.

A repülőgép azonban még hétfő este is Gatwick egyetlen kifutópályáján vesztegelt, így a repülőtér járatokat sem fogadni, sem indítani nem tudott. A beérkező járatokat London másik négy nemzetközi repülőterére irányították át, ám a felszálló forgalom teljesen leállt.

Gatwickról az easyJet légitársaság közlekedtet járatokat Budapestre, és a hétfői kényszerleszállás éppen a cég délutáni budapesti gépének tervezett indulása előtt történt, így ez a járat is Londonban rekedt.

Gatwick – Heathrow után – a második legforgalmasabb londoni repülőtér, és a világ legnagyobb forgalmú egy kifutópályás légikikötője. A márciussal zárult legutóbbi pénzügyi évben a brit polgári repülésügyi hatóság (CAA) adatai szerint 34,2 millió utas fordult itt meg, vagyis Gatwick bonyolította le tavaly a 140 millió fős teljes londoni légi utasforgalomnak csaknem a negyedét.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik