Nagyvilág

Kiengedték a börtönből a radóci kannibált

bíróság (bíróság, törvénykönyv, mérleg, kalapács)
bíróság (bíróság, törvénykönyv, mérleg, kalapács)

A román sajtóban csak „nőfalóként” emlegetett férfit az elleni indított nyomozás elhúzódása miatt volt kénytelen kiengedni házi őrizetbe a bíróság.

Az otthon melegében várhatja az ellene indított tárgyalás kezdetét a hatvanéves Vasile Lavri, aki ellen már évek óta nyomoz a rendőrség annak gyanújával, hogy évekkel ezelőtt három élettársát is megölte. A férfit még áprilisban helyezték vizsgálati fogságba, miután emberei csontokra bukkantak radóci házánál, de azóta sem sikerült annyi bizonyítékot összegyűjteni ellene, hogy rácsok mögött lehessen tartani – írta a Daily Mail.

A férfi már 18 éves korában börtönbe került nemi erőszak miatt. Lavri háromszor nősült és hat gyereke született. A rendőrség szerint három felesége közül kettő rejtélyes módon hunyt el, a harmadik pedig nyomtalanul eltűnt, ezenkívül még két, vele élettársi kapcsolatban álló nőnek veszett nyoma – írta még áprilisi letartóztatásakor a Krónika.

A magyar nyelvű romániai lap cikke szerint a férfi első felesége autóbalesetben, a második pedig szívrohamban halt meg. Harmadik felesége a szomszédban lakó 18 éves Nicoleta Iordach, akinek két húgával is volt viszonya. Egyikük 16 éves korában tűnt el nyomtalanul, 1995-ben. Utoljára akkor látták, amikor beszállt a férfi autójába. A másik húggal, Ramonával 1999-ben volt viszonya Lavrinak, akinek gyereke is született az akkor 14 éves lánytól.

Felesége, Nicoleta 2005-ben tűnt el. Őt is akkor látták utoljára, amikor beszállt Lavri autójába. Nem sokkal később Ramona összeköltözött a férfival, majd két hónap múlva neki is nyoma veszett. A helyi rendőrség hiába vizsgálta az ügyet, semmi bizonyítékot nem találtak arra nézve, hogy köze lenne a nők eltűnéséhez.

Végül az ügyet a bukaresti nyomozóhatóság vette át, és azután bukkantak a csontokra a férfi háza mellett. A Mail cikke szerint a rendőrségnek bizonyítékai vannak arra, hogy a megtalált maradványokat megfőzték és ettek azokból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik