Nagyvilág

Lecsapnának a külföldieket kizsákmányolókra

külföldi munka (külföldi munka)
külföldi munka (külföldi munka)

Börtönbüntetéssel sújtaná kormányra kerülése esetén a brit Munkáspárt az Európai Unió más tagállamaiból érkező munkavállalók "kizsákmányolását" - mondta hétfőn a párt vezetője és miniszterelnök-jelöltje.

Ed Miliband a Labour bevándorlási politikájának részleteit ismertető beszédében kijelentette: véget kell vetni annak, hogy brit munkáltatók külföldi alkalmazottakat dolgoztatnak “botrányosan alacsony” bérekért, és ezzel a hazai munkavállalók életszínvonalát is rontják.

A Munkáspárt tervei között szerepel a külföldiek kirívóan alacsony bérű foglalkoztatásának bűncselekménnyé nyilvánítása, a minimálbér alatti foglalkoztatásért járó pénzbírság emelése, és az olyan munkaközvetítő cégek működésének betiltása, amelyek csak külföldön toboroznak munkavállalókat nagy-britanniai állásokra – mondta Miliband. Hozzátette: a Labour bevándorlási tervei alapján a külföldi munkavállalók érkezésük után legalább két évig nem igényelhetnének szociális juttatásokat Nagy-Britanniában.

A kormányzó Konzervatív Párt nemrégiben ennél is jóval drasztikusabb szigorítási terveket ismertetett. David Cameron miniszterelnök november végén bejelentette, hogy a kormány szándékai szerint a jövőben legalább négy évig kell Nagy-Britanniában élniük és dolgozniuk az Európai Unió más országaiból érkező munkavállalóknak, mielőtt hozzájuthatnak egyes szociális juttatásokhoz, például adókedvezményekhez, szociális lakástámogatáshoz és gyermekeik után családi pótlékhoz. Ha pedig a külföldi EU-álláskeresők érkezésük után hat hónappal sem találnak munkát, távozniuk kell Nagy-Britanniából.

Cameron a szigorítási tervek indokai között kiemelte: a letelepülni szándékozó külföldi EU-állampolgárok 40 százaléka úgy érkezik Nagy-Britanniába, hogy nincs állásajánlata; ez a legmagasabb arány az Európai Unióban.

A brit kormányfő hozzátette: London a jövőbeni EU-bővítések során ragaszkodni fog ahhoz, hogy az unión belüli szabad munkaerőmozgás alapelve mindaddig ne vonatkozzék az új tagországokra, amíg azok gazdaságai nem zárkóznak fel a jelenlegi EU-tagállamok fejlettségi szintjének közelébe.

Cameron ezzel gyakorlatilag azt jelentette be, hogy a brit kormány a mostani EU-szerződésekben szereplő, legfeljebb hét évi átmeneti időszaknál hosszabb korlátozások lehetővé tételét kívánja.

A brit nagypártok különösen azóta ígérik szinte egymásra licitálva az EU-bevándorlás korlátozását, hogy az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) – amelynek politikai programja Nagy-Britannia kilépése az EU-ból és az uniós állampolgárok szabad munkavállalásának megszüntetése – májusban megnyerte a brit európai parlamenti választásokat, nemrégiben pedig két időközi választáson is győzelmet aratott, megszerezve első két képviselői mandátumát a brit parlamentben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik