Light

Arcra üléssel tiltakoztak a brit pornótörvény ellen

Közben a Monty Python vonatkozó dalát énekelték a parlament épülete előtt.

Pornószínészek részvételével zajlott demonstráció Londonban – a tiltakozók a brit pornószabályozás megváltoztatását kérték. Korábban megírtuk, hogy komoly pornószigort vezetnek be az országban – megtiltják az olyan filmek hazai gyártását, melyekben egyebek mellett elfenekelés, öklözés, női ejakuláció, vagy épp arcra ülés szerepel.

A demonstrálók úgy látják, mindez fenyegetést jelent az önkifejezés szabadságára. A tüntetésen felsorolták a tiltott tevékenységeket, miközben a Monty Python „Sit on my face” (Ülj az arcomra) című dalát énekelték.

Az egyik szervező, Charlotte Rose elmondta, hogy ezt a törvényt a közönség beavatása nélkül hozták meg. Azt mondta, lehet, hogy ezeket a tevékenységeket szexistának ítélik, de ez az ügy nem a szexizmusról, hanem arról szól, hogy cenzúráznak, egyeztetés nélkül elveszik szabadságjogaikat. Egy pornószínésznő, Mistress Absolute szerint ezzel a szabályozással a szexuális szabadságát korlátozzák.

A résztvevők tömeges arcra üléssel is tiltakoztak, miközben azt kiabálták: „Mit akarunk? Arcra ülést! Mikor akarjuk? Most!” – tudósított a Guardian.

AFP / Citizenside

Ajánlott videó

Olvasói sztorik