Nagyvilág

Kómába verte barátnője kétéves kislányát

Da-Nya-Williams-(960x640).jpg (kislány, )
Da-Nya-Williams-(960x640).jpg (kislány, )

A férfi eleinte azt állította, hogy a kisgyerek leesett az ágyról és az okozta életveszélyes sérüléseit.

Egy amerikai vádesküdtszék súlyos testi sértés valamint kétrendbeli gyermek veszélyeztetése vádjával indított eljárást egy 21 éves ohiói férfi ellen, aki a hatóságok állítása szerint megverte barátnője kétéves kislányát – jelentette a WLWT. Trey Rice még októberben bántalmazta a gyermeket, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy majdnem két héten át volt kómában, és még mindig kórházban kezelik. A televízió híre szerint a verés miatt a kislány fél szemére megvakult.

Rice egyedül volt barátnője otthonában a kislánnyal, amikor a gyerek eszméletlenné vált. A férfi azt állította, hogy Da’Nya Williams akkor sérült meg, amikor leesett az ágyról, de sérülései alapján ezt a szakértők megkérdőjelezték, és nyomozást indítottak az ügyben. A hatóságoknak csak mostanra sikerült annyi bizonyítékot összegyűjteni a férfi ellen, hogy vádat tudjanak emelni ellene.

A kislány rokonai örömmel fogadták a vádemelésről szóló hírt. Állításuk szerint már rögtön az elején egyértelmű volt számukra, hogy Rice bántalmazta a kislányt. A lány nagymamája a WLWT riporterének kijelentette: reméli, hogy súlyosabb vádakat is fognak emelni a férfi ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik