Putyin fáradt, otthagyja a G20-akat

Furcsán hangzik, de jó esély van az ukrán konfliktus rendezésére - mondta az orosz államfő, aki még befejezése előtt otthagyja a G20-ak csúcsértekezletét. Fáradt.

Korábban a témában:

Vlagyimir Putyin a G20 csoport Brisbane-ben zajló csúcsértekezletének helyszínén tartott sajtótájékoztatót. Ezen elutasította azokat a nyugati bírálatokat, amelyeket Oroszország kapott a kelet-ukrajnai válságban betöltött szerepe miatt. Azt mondta, hogy a jelenlegi helyzetben jó esélye van a rendezésnek Ukrajnában, bármennyire is furcsán hangzik. A felek olyan struktúrákat hoztak létre, amelyek jobban kezelhetik a történteket – idézi az MTI.

Szavaihoz magyarázatot nem fűzött, de hozzátette: hibás, bár nem végzetes Kijevnek az a döntése, hogy gazdasági blokád alá vonja Kelet-Ukrajnát. Az orosz vezető közölte, hogy hamarabb – még a közös közlemény kiadása előtt – távozik a G20-ak kétnapos fórumáról. Ezt azzal magyarázta, hogy hosszú az út Oroszországig, és neki pihenésre van szüksége. A csúcsértekezlet keretén kívül vasárnap Barack Obama amerikai elnök és az európai vezetők tanácskozást tartottak Ukrajnáról, ahol tisztviselők véleménye szerint egyre romlik a biztonsági helyzet.

A G20-ak fórumán Putyin egyébként nagy diplomáciai nyomás alá került annak érdekében, hogy Oroszország szüntesse be a szakadárok támogatását Kelet-Ukrajnában. A konfliktusnak már több mint négyezer halottja volt idén. Az európai vezetők arra is figyelmeztették Putyint, hogy újabb gazdasági szankciók jöhetnek, ha a külföldi csapatok nem távoznak Ukrajnából. Az orosz elnök ugyan ismételten cáfolta, hogy országa bármilyen szerepet betöltött volna a konfliktus kialakulásában, a fórum egyes résztvevői ezt nem hagyták szúrós megjegyzések nélkül – írta jelentésében az AP amerikai hírügynökség.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.