Nagyvilág

Bárddal vágta le támadója kezét a kamionsofőr

A sofőrt letartóztatták, fogdába zárták és bíróság elé állították a kézlevágás miatt.

A három támadójával szembeszálló 48 éves ausztrál férfit azonban végül nem találta bűnösnek az ügyében eljáró bíróság a még tavaly nyáron történt eset miatt – jelentette vasárnap a sydney-i Daily Telegraph. A tárgyalás alatt ugyanis kiderült, hogy a támadást hónapokon át tartó zaklatások és megfélemlítések előzték meg, és valójában ő volt az igazi áldozat.

Az ausztrál lapban megjelent beszámoló szerint Majid Al-Asadit nem sokkal reggel hat óra előtt támadta meg három férfi, a Sydney-től nyugatra található Auburn vasútállomásánál, 2013. június 17-én. A férfit sokkolóval lőtték meg, majd egy húsvágó bárddal megsebesítették a lábát. Amikor menekülni kezdett, a bárdot lóbáló férfi elesett, és a földre ejtette a fegyverként használt eszközt, amit Al-Asadi felkapott és az őt a sokkolóval támadó férfi kézfeje felé suhintott, levágva a férfi kézfejét. Az orvosoknak végül sikerült azt visszavarrniuk.

Az eset után a rendőrség letartóztatta Al-Asadit, akit előzetes letartóztatásba helyeztek, és nyolc napot töltött a rácsok mögött, mielőtt óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Al-Asadi ellen életveszélyt okozó testi sértés vádjával indítottak eljárást, amit az előző héten tárgyaltak. A férfit a bíróság végül felmentette.

Mint kiderült, a támadást megelőzően Al-Asadi ellen zaklatási kampány folyt. Két hónapon át mindenhova követték, fényképeket készítve róla, amit aztán elküldtek neki. A férfi elmondása szerint ez végül oda jutott, hogy feleségét megtámadták, megpróbálták felgyújtani az autóját, betörtek a házába és maszkos fegyveresek fenyegették. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik