Nagyvilág

Egyre csak nő az Iszlám Állam hadserege

Havonta több mint ezer iszlamista harcos érkezik Szíriába, beáramlásuk üteme az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni légitámadások ellenére sem csökken - írta pénteki számában terrorelhárítási és hírszerzési forrásokra hivatkozva a The Washington Post című amerikai lap.

A szélsőségesek érkezésének nagyságrendje a múlt év óta alapvetően változatlan, ami szakértők feltételezése szerint azt jelentheti, hogy az amerikai vezetéssel megindított légi csapások nem jelentenek jelentős elrettentő erőt, de nem is váltottak ki mozgósító erejű felháborodást a terroristákkal rokonszenvezők táborában. Egy másik lehetséges magyarázat az, hogy a két hatás kölcsönösen kioltja egymást.

A külföldi harcosok száma Szíriában jelenleg meghaladhatja a 16 ezret. Közülük több mint kétezren európai útlevéllel rendelkeznek, az Egyesült Államokból pedig mintegy 130-an utaztak vagy próbáltak meg eljutni Szíriába. A növekedés oka az IÁ és más radikális csoportok eredményes toborzó tevékenysége, valamint az, hogy a konfliktus helyszíne viszonylag könnyen megközelíthető.

A lap szerint a fegyveres iszlamista radikális erők gyarapodásának üteme elhomályosítja az elmúlt évtizedek konfliktusainak összes hasonló mutatóit, beleértve az 80-as afganisztáni háborúját is. Miközben a harcolni vágyók egy része azért érkezett a polgárháború sújtotta országba, hogy az Aszad-rezsim ellen fogjon fegyvert, a legtöbb újonnan érkező az Iszlám Államhoz vagy az al-Kaidához tartozó al-Núszra Fronthoz kíván csatlakozni.

Az Egyesült Államok és szövetségesei Irakban és Szíriában eddig több mint 600 légicsapást hajtottak végre. Az utóbbi országban becslések szerint az IÁ 460 és az al-Núszra Front 60 fegyveresét ölték meg.

Egy, a CNN hírtelevízióban pénteken bemutatott riportfilm szerint a szíriai kormányerők oldalán a Hezbollah libanoni síita radikális szervezet fegyveresei mellett Irán által fizetett afgánok is harcolnak.

A Fox News hírszerzési és katonai forrásokból szerzett értesülései szerint a guantánamói börtönökből elengedett foglyok közül 20-30-an lehetnek azok, akik az őket befogadó országokat elhagyva Szíriában az IÁ-hoz vagy valamelyik más radikális csoporthoz csatlakoztak. A kubai területen található amerikai haditengerészeti bázisról eddig elszállított 620 személy közül bizonyítottan vagy feltételezhetően 180-an tértek vissza a csatatérre.

A Guantánamói-öbölben lévő támaszponton jelenleg 149 embert – köztük csaknem 90 jemenit – tartanak fogva, akik közül 80-at minősítettek elszállításra alkalmasnak, ha valamely ország kész befogadni őket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik