Nagyvilág

Kitálal a bin Ladent megölő kommandós

A Fox News hírtelevízió felfedi annak az amerikai haditenegrészet elitkommandósának a nevét, aki három évvel ezelőtt Pakisztánban végzett Oszama bin Ladennel, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjével - jelentették be szerdán az amerikai tévétársaság képviselői.

Közlésük szerint a Fox News november 11-én és 12-én este mutatja be Az ember, aki megölte Oszama bin Ladent című kétrészes dokumentumfilmjét, amelyben először sugároz interjút azzal a tengerészgyalogossal, aki azt állítja, hogy ő ölte meg a terroristavezért.

A tévétársaság közleménye szerint a Seal-osztag Lövész néven ismertté vált tagja első ízben fedi fel a kilétét, és elmondja, hogyan képezték ki, illetve beszámol a Neptun Lándzsája fedőnevű akcióról, amelynek Oszama bin Laden megölése volt a célja. A műsor vendége emellett beszámol arról, hogy az akció éjjelén váratlanul meghibásodott az osztag egyik helikoptere, ami veszélybe sodorta a kommandósok életét. Arról is beszél majd, hogyan halt meg a világ első számú terroristája, és elmond korábban nem ismert részleteket az akcióról.

Oszama bin Ladent 2011. május 2-ra virradóra ölték meg a Seal-kommandósok az Iszlámábádtól száz kilométerre lévő Abbotábád városban, ahol az al-Kaida-vezér 2005 óta bujkált.

A Seal (a rövidítés a Sea, Air and Land, vagyis tenger, levegő és föld szavakból ered) az amerikai haditengerészet különleges csapata, a legkeményebb feltételek között kiképzett katonák, akik a legvakmerőbb titkos akciók végrehajtásával váltak ismertté. Az elitegység tagjai tucatnyi tikos hadműveletet hajtottak végre az elmúlt években az al-Kaida és más iszlamista terrorcsoportok ellen Pakisztánban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik