Nagyvilág

Az Iszlám Állam elengedte a még fogvatartott 25 gyereket

A fennmaradó 25 fogva tartott kurd gyereket is szabadon bocsátották az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezet tagjai szerdán. A dzsihadisták összesen százötven kurd diákot raboltak el májusban, a többieket már korábban elengedték.

A radikális csoportosulás harcosai a hetek óta ostromolt Kobani szíriai kurd városból rabolták el a 13-14 éves gyerekeket, akik éppen az onnan mintegy 130 kilométerre fekvő Aleppóból tértek haza a vizsgáik után, írja az MTI.

A diákok elengedéséről szóló híreket az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet igazgatója és Idrisz Nasszan, Kobani körzet külügyminiszter-helyettese is megerősítette. Utóbbi elmondta: nem tudja, hogy miért engedték el a gyerekeket, de a lépés része lehet az Iszlám Állam kiterjedt propaganda-hadjáratának.

A Human Rights Watch New York-i székhelyű emberi jogi szervezet arról tájékoztatott, hogy egy júliusi fogolycsere keretében az elrabolt gyerekek közül tizenötöt az IÁ három elfogott tagjáért cserébe engedtek szabadon.
Két fiúnak korábban sikerült megszöknie az Iszlám Állam fogságából, ők arról számoltak be, hogy a szélsőségesek dzsihadista ideológiára oktatták őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik