Nagyvilág

“Fellázadtak a magyarok az internetadó ellen”

Bejárták a világsajtót a magyarországi tüntetésről szóló hírek, illetve képek.

A BBC News szerint bár Varga Mihály ígéretet tett a 700 forintos adóplafonra, az összegyűlt tüntetők továbbra is tartanak a következményektől. A brit közszolgálati hírportál kiemelte, hogy a demonstráció szervezői úgy értékelték, hogy Orbán Viktor miniszterelnök “antidemokratikus intézkedései távolabb sodorják Magyarországot Európától”.

A BBC azt írja, Orbánnak szembe kell néznie ellenzéke egyre intenzívebb támadásaival, melyekben olyan autoriter kormányzással vádolják őt, amely az orosz elnök, Vlagyimir Putyin módszereihez áll közel. “A Fideszen belüli megosztottság ellenére, Orbán széleskörű támogatottságnak örvend és pártja idén három választást is megnyert” – mutat rá a lap.

A Reuters brit hírügynökség beszámolójában egy fiatal tüntető szavait idézi, aki szerint: “Az internet összeköti az embereket és ezért nem szabad korlátozni”. Egy középkorú tüntető arra panaszkodott, hogy már így is rendkívül magas áfát fizetett be, mikor megvette az internetezéshez szükséges számítástechnikai eszközeit.

A Reuters emlékeztet, hogy Magyarországon számos új adónemet vezettek be a Fidesz-KDNP hatalomra kerülése óta, amely a bankokat, a kiskereskedelmet, az energiaszektort és a telekommunikáció vállalatokat érintette. Ezen felül az ÁFA 25 százalékról 27 százalékra emelkedett, de az SZJA mértéke csökkent – írja a hírügynökség.

A Bloomberg szerint az információszabadság korlátozásával egyenlő az Internetadó koncepciója, amely ráadásul megnehezítené az oktatási intézmények működését is. A hírügynökség megemlíti, hogy a demonstrálók nemcsak az internetadó ellen vonultak utcára, hanem az Egyesült Államok által kirobbantott korrupciós botrányok miatt is tüntettek.

A Putyin szócsöveként is emlegetett orosz RT hírcsatorna cikkének címe szerint a magyarok “fellázadtak” az internetadó ellen. Az RT kiemeli, hogy a kormányzat ígéretet tett arra, hogy a terhet a szolgáltatókkal fizetteti meg, de ezt a tüntetők nem hiszik el. Szerintük az adót a felhasználókra fogják hárítani – írja az RT.

A Wall Street Journal blogja a Reutershez hasonlóan idéz egy tüntetőt, aki szerint a magyar kormány korlátozni akarja az emberek jogait, hogy információkhoz férjenek hozzá, és az állami média irányába terelné őket.

 

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik