Nagyvilág

Sztrájkba kezdtek a spanyol diákok

Háromnapos országos sztrájkba kezdtek kedden spanyol középiskolások és egyetemisták: az új oktatási törvény visszavonását és José Ignacio Wert oktatási miniszter lemondását követelik.

Az El Mundo című napilap összefoglalója szerint kétezer középiskola és körülbelül száz egyetemi kar csatlakozott a Hallgatói Önkormányzat által szervezett spanyolországi tiltakozó akcióhoz, amelyet támogat néhány szakszervezet és több baloldali parlamenti párt is, írj az MTI.

Ana García, a diákszervezet főtitkára elmondta: a tavaly elfogadott oktatási törvény sokaktól elzárja a tanulás lehetőségét. Számításaik szerint ebben a tanévben 45 ezren nem tudtak egyetemre menni, mert nem volt rá pénzük.

A sztrájk első napján a diákok több nagyvárosban is transzparenseken hívták fel a figyelmet céljukra, egyúttal kérték az oktatásban dolgozók támogatását és csatlakozását. Szerdán országszerte, összesen száz helyszínen terveznek tüntetéseket, csütörtökön pedig a tiltakozó akció fő eseményeként felvonulást szerveznek Madridba, amely az oktatási minisztérium épületénél ér majd véget.

Montserrat Gomendio oktatási államtitkár az El Mundónak kijelentette: ez egy politikai sztrájk és kevés köze van az oktatáshoz, amelyet nem is támogat minden oktatási érdekképviseleti szervezet.

A jogszabály elfogadását, amely elnevezése szerint az oktatás minőségét javító törvény (Lomce), komoly viták előzték meg a spanyol törvényhozásban. Tavaly novemberben szavazták meg, kizárólag a kormányzó Néppárt (PP) támogatásával.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik