Nagyvilág

Börtönbe megy egy volt EP-képviselő

Az osztrák Ernst Strassertnek várhatóan még az idén meg kell kezdenie korrupció miatt kapott büntetésének letöltését.

Az osztrák legfelsőbb bíróság hároméves börtönbüntetésre ítélte Ernst Strassert, az Osztrák Néppárt (ÖVP) volt európai parlamenti képviselőjét korrupció miatt hétfőn.

A bíróság bizonyítottnak találta, hogy Ernst Strasser az ÖVP EP-képviselőjeként ígéretet tett magukat lobbistáknak kiadó újságíróknak arra, hogy évi százezer euróért módosítást terjeszt elő bizonyos európai uniós jogszabályokhoz.

A legfelsőbb bíróság elnöke az ítélet indoklásában kiemelte: egy korrupt EP-képviselő az egész unió működésére szégyent hoz. Ugyanakkor elmondta azt is, hogy az ÖVP egykori csúcspolitikusa számára az ügy felfoghatatlan személyes kudarc is egyben. A politikus védője az ítélet kihirdetése után úgy fogalmazott, hogy védence mind szakmailag, mind társadalmilag ellehetetlenedett.

A korábban első fokon meghozott három és fél éves büntetést hároméves azonnali szabadságvesztésre módosította az osztrák legfelsőbb bíróság. A politikusnak várhatóan még idén meg kell kezdenie a börtönbüntetését. Az 58 éves Strasser hat hónap börtönbüntetés letöltése után kezdeményezheti a házi őrizetbe vételét.

A korábbi osztrák belügyminiszter egyike volt azon négy EP-képviselőnek, akiket a Sunday Times című brit lap munkatársai 2011 márciusában állobbistaként megkörnyékeztek, és pénzt ajánlottak fel nekik, ha törvénymódosító indítványt nyújtanak be az Európai Parlamentnek. A megvesztegetési ügy további érintettjei: Adrian Severin román, Zoran Thaler szlovén és Pablo Zalba spanyol európai parlamenti képviselő. A szlovén politikust két és fél éves börtönbüntetésre ítéltek, Severin ellen szeptemberben emelt vádat a román korrupcióellenes ügyészség, Zalba pedig mindeddig “megúszta” az eljárást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik