Nagyvilág

Muzulmánok és jazidik csaptak össze egy német városban

Tömegverekedéssé fajult egy csoport muzulmán és egy csoport jazidi vitája a németországi Cellében hétfő este.

Az Alsó-Szászország tartományi város rendőrségének közleménye szerint a még tisztázatlan okok miatt kirobbant tömegverekedésben hatan megsérültek. Nem vettek őrizetbe senkit, de több ember ellen eljárást indítottak súlyos testi sértés és a közrend megsértése miatt.

A Cellesche Zeitung című helyi lap az online kiadásában azt írta, hogy egy utcasarkon egy hatvan- és egy harminctagú csoport szólalkozott össze, valószínűleg a szíriai és iraki helyzet értelmezésén, és a vitát tettlegesség követte. A verekedőket húsz rendőr választotta szét.

A jazidik főleg a kurd etnikumhoz tartozó, de saját vallást gyakorló, nagyjából félmilliós közösség, amely Irak és Szíria északnyugati, valamint Törökország délkeleti részén él elszórtan. A térségen kívül Németországban él a legtöbb jazidi, számuk hatvanezer körül lehet. A jazidikat a muzulmán szélsőségesek sátánimádóknak tartják, és az Iszlám Állam dizsihadista terrorista szervezet – amely jelentős nagyságú területet vont az ellenőrzése alá Irakban és Szíriában – üldözi őket. Az Amnnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet értékelése szerint a terroristák etnikai tisztogató hadjáratot indítottak a jazidik ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik