Nagyvilág

Ferenc pápa az albán példát éltette

A katolikus egyházfő átogatásával támogatni akarja a balkáni ország európai integrációját. 

Már a repülőn nyilatkozott Albániáról: “Ahogy mondtam Dél-Koreából hazatérve, Albánia egy sokat, egy nagyon sokat szenvedett ország. Ugyanakkor sikeresen megtalálta a békés együttélés kulcsát – a békét, a párbeszédet – a különböző vallások között, ami jó hír a világ számára” – mondta a pápa.

A szentatya albániai útjával hangsúlyozni akarja, hogy a vallási különbözőségek ellenére egységkormány vezeti Albániát.

Az MTI tudósítása szerint a vallások közötti békés együttélést szorgalmaztaFerenc pápa vasárnap Albániában. Az egyházfő gazdasági növekedést kísérő szolidaritást is sürgetett a kontinens peremországában zajló első európai látogatásán.

Albánia szép példa a vallások közötti együttélésre

A katolikus egyházfőt Edi Rama albán kormányfő fogadta a repülőtéren, majd az elnöki palotában Bujar Nishani államfő üdvözölte.

“A vallások közötti békés együttélés Albániában szép példa az egész világ számára” – mondta Ferenc pápa már a Rómából Tiranába tartó repülőúton újságíróknak.

Az albán államfőhöz és a politikai és vallási intézmények vezetőihez intézett beszédében az egyházfő ismételten azt hangoztatta: a muzulmán, ortodox, katolikus egységkormány vezette Albánia jó példája annak, hogy a keresztény-muzulmán együttélés nemcsak lehetséges, hanem megvalósítható és előnyös is egy ország fejlődése számára.

A vallás nem igazolhat erőszakot

A pápa egyúttal elítélte azt, ahogy a vallást kiforgatják az erőszak igazolására.     “Senkinek sem engedhető meg, hogy isteni igék hirdetésének álcájában erőszakos és elnyomó terveket szőjön és valósítson meg” – mondta a pápa.     Albánia 3,8 milliós lakosságának mintegy 59 százaléka muzulmán, a keresztények a népesség 26 százalékát teszik ki.

A mai Albánia fejlődését biztosító demokráciáról is szólva, Ferenc pápa arra figyelmeztetett, hogy a fejlődésnek nem csak a lakosság egy részének a javát kell szolgálnia.

Globalizációs gondolatok

“A piacok globalizálódását a szolidaritás globalizációjának kell kísérnie” – szorgalmazta, és többször hangsúlyozta azt is, hogy a fejlődésnek nem szabad háttérbe szorítania az embert övező környezet védelmét.

A Teréz anyáról elnevezett tiranai téren délben tartott szentmisén Ferenc pápa kijelentette: “azért jöttem Albániába, hogy a reményt erősítsem országotokban. Láttam az utcákon, mennyi fiatal van nálatok, fiatal nép vagytok és ahol ennyi a fiatal, ott van remény! A nemzeti zászlótokon levő sasként szárnyaljatok!”

Mártírok földje

Az egyházfő a kommunizmus időszakában “borzalmakat elszenvedő” és mártírként meghalt egyháziakról és laikusokról is szólt a mártírok földjének nevezve Albániát.
“Hány keresztény nem hajtott fejet a fenyegetéseknek!” – mondta Ferenc pápa hangsúlyozva, hogy a keresztények a világ számos részén ma is hasonló üldözéstől szenvednek.

Tudjatok nemet mondani

A Tirana utcáin nyitott pápamobillal végighaladó pápa útvonalát a kommunizmus időszakában meggyilkolt mártír papok és szerzetesnők óriási fényképei szegélyezték.

A mise utáni vasárnapi Úrangyala-imádságot (Angelus) a pápa az albán fiatalokhoz intézte: “Tudjatok nemet mondani a pénz imádatára, az individualizmus kínálta hamis szabadságra, a függőségre és az erőszakra! Mondjatok igent a találkozás és a szolidaritás kultúrájára!”

Ez Ferenc pápa negyedik külföldi apostoli útja, de az első Európában, az olaszországi látogatásokat nem számítva.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik