Nagyvilág

Apácákat erőszakoltak meg és mészároltak le

A brutális gyilkosság Burundi észak-nyugtai részén történt. Ferenc pápát is megrendítette a vérengzés.

Ismeretlen tettesek megerőszakoltak és brutálisan meggyilkoltak három idős olasz apácát a hétvégén Burundi északnyugati részében – közölték egyházi és rendőrségi források hétfőn.

Két apáca holttestét vasárnap délután fedezte fel egy harmadik társuk a burundi főváros közelében fekvő Kamengében. A szintén ezen a településen szolgálatot teljesítő Mario Palcini atya arról számolt be, hogy a harmadik áldozat, Bernadette Boggia nővér éjjel telefonált neki és elmondta: hangokat hallott kintről és attól fél, hogy a támadók még mindig a zárda területén rejtőzködnek. Pulcini atya helyi idő szerint hajnali 3 óra körül érkezett a helyszínre, ő találta meg a szobájában az őt értesítő, 79 éves apáca lefejezett holttestét. A támadás idején két másik nővér is aludt a zárdában, ők azonban nem hallottak semmit – írja az MTI.

Nem tűnt el semmi a zárdából

A burundi rendőrség szóvivője szerint a támadók mindhárom asszonyt megerőszakolták. A tájékoztatás szerint az elkövetők késsel támadtak a nővérekre.

A rajtaütés oka egyelőre ismeretlen, a pármai egyházmegye szerint rablás történt, a helyi hatóságok azonban azt közölték, hogy nem tűnt el semmi a zárdából. Az olasz külügyminisztérium is megerősítette a vérengzésről szóló híreket, a tárca azonban nem közölt részleteket.

Ferenc pápa táviratban nyilvánított részvétet Bujumbura érsekének, amelyben hangsúlyozta, hogy “rendkívüli szomorúsággal értesült a három jámbor és odaadó nővér meggyilkolásáról”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik