Nagyvilág

Kijev különleges partneri státust kér a NATO-tól

Emellett Ukrajna azt kívánja elérni, hogy az Egyesült Államok "kulcsfontosságú szövetségesi" státust biztosítson számára.

Kijev különleges partneri státust akar a NATO-tól, amelyet már az észak-atlanti szövetség e heti walesi csúcstalálkozóján meg szeretne kapni – jelentette be Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök a kormány szerdai kijevi ülésén. Jacenyuk szavai szerint helyes döntés lenne, ha a NATO felvenné Ukrajnát tagjai sorába.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány a parlament elé terjesztette azt a törvényjavaslatot, amelyben Ukrajna megszünteti semleges státusát, és felújítja NATO-csatlakozási felkészülését.  A kormányfő leszögezte továbbá, hogy Ukrajnának új védelmi doktrínára van szüksége, amely Oroszországot agresszornak minősíti. 

“Oroszországról ki kell mondani a dokumentumnak, hogy az elsődleges és egyetlen agresszor állam, amely Ukrajna területi épségét fenyegeti” – fogalmazott. A miniszterelnök közölte, hogy Ukrajna hozzálát a “Fal” elnevezésű projekt megvalósításához, az orosz-ukrán határ teljes hosszának elkerítéséhez.

Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint a Kijevtől északkeletre lévő Csernyihiv megyében már megkezdték az orosz-ukrán határ erősítését: árkokat ásnak, és valódi falat terveznek felhúzni.   

Jacenyuk a harcok sújtotta kelet-ukrajnai terület helyreállításának költségét most mintegy 8 milliárd dollárra becsülte. Megjegyezte, hogy két hónappal ezelőtt, a Donyeck megye északi részén lévő Szlovjanszk városának felszabadításakor ezt a kárt még Hrivnyában becsülték szakértők 8 milliárdra. (Egy dollár most körülbelül 13 hrivnya).  

A kormányfő kijelentette, hogy a kabinet még szeptemberben jóváhagyja Ukrajna és az Európai Unió társulási szerződésének végrehajtására vonatkozó nemzeti tervet. Ez szavai szerint a stratégiai reformok végrehajtásának konkrét terve, amely tartalmazza mikor és milyen jogszabályi változtatásokat készül a kabinet jóváhagyni, illetve a parlament elé terjeszteni.  

A kormánynak az energetikai szférát érintő terveire rátérve Jacenyuk bejelentette, hogy a kabinet döntést hozott új reaktorblokkok építésére az ukrajnai atomerőművekben.  “Még az idei év végéig partnereket készül szerezni a terv végrehajtásához a kabinet” – tette hozzá a miniszterelnök. 

Elismerte, hogy jelenleg Ukrajna a nukleáris üzemanyag tekintetében Oroszországtól függ. Kiemelte, hogy Kijev viszont folyamatosan keresi a diverzifikáció lehetőségét. Emlékeztetett arra, hogy már aláírtak egy szerződést az amerikai Westinghouse vállalattal nukleáris fűtőanyag-szállításról. Az Ukrajna által az amerikai vállalattól vásárolt mennyiség a kormányfő szavai szerint hamarosan jelentősen növekedni fog. 

Jacenyuk beszámolt arról is, hogy Ukrajna egymillió tonna szén megvásárlásáról kötött szerződést a Dél-Afrikai Köztársasággal. Az első szenet szállító hajó hamarosan elindul Ukrajnába. “Az oroszbarát szakadárok szétbombázták Kelet-Ukrajnában a legfontosabb szénbányákat, amelyek eddig az ukrajnai villamos erőművek számára termelték a fűtőanyagot” – fogalmazott a kormányfő hangsúlyozva, hogy ezért kényszerül most Ukrajna külföldről, a hazainál magasabb áron szenet behozni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik