Nagyvilág

„Két héten belül beveszem Kijevet, ha azt akarom”

Az orosz államfő az Európai Bizottság elnökének. fenyegetőzött.

José Manuel Barroso szombaton hívta fel Putyint, hogy magyarázatot kérjen az orosz katonák ukrajnai tevékenységére. Az elnök magyarázat helyett fenyegetőzött és azt mondta, hogy az EU-nak nem kellene őt szankciókkal provokálni. „Két héten belül beveszem Kijevet, ha azt akarom” – támasztotta alá mondandóját Putyin.

A szombati uniós csúcson is szóba került a beszélgetés. David Cameron brit miniszterelnök azt mondta, hogy 1938-ban is kudarchoz, majd világégéshez vezetett a náci Németországgal szemben folytatott megbékélési politika és óva intette a nemzetközi közösséget attól, hogy ezt a hibát újra elkövessék.

Angela Merkel a beszámoló hallatán feldúltnak tűnt és kifejtette, hogy szerinte Putyin a válság mélyítésére törekszik, súlyos katonai konfliktust akar előidézni. Arra figyelmeztetett, hogy Ukrajna után a balti államokat is érinthetik az orosz elnök tervei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik