Nagyvilág

Gyorsabban terjed az Ebola

A 3 ezer fertőzött majdnem fele az elmúlt 3 hétben betegedett meg. A Világbank elnöke szerint sokan halnak meg feleslegesen.

Vesztésre áll a világ a Nyugat-Afrikát sújtó Ebola-járvány terjedése elleni harcban – jelentette ki kedden az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű segélyszervezet elnöke, aki szerint a folyamatot csak úgy lehet megfordítani, ha a gazdag országok orvosi csoportokat küldenek a betegség által sújtott régióba.

Sok fertőzés 3 hét alatt

Joanne Liu, a segélyszervezet elnöke beszédet intézett az ENSZ tagállamaihoz, melyben elmondta, hogy a segélyszervezeteknek nincs megfelelő kapacitásuk a fél éve terjedő járvány megállítására, az egyes államok közbelépésére van szükség.

Az Egészségügyi Világszervezet tájékoztatása szerint már kész a menetrend a nemzetközi fellépésre. A cél az, hogy 6-9 hónapon belül megállítsák a fertőzés terjedését. Figyelmeztettek arra, hogy a regisztrált ebolás esetek negyven százaléka az elmúlt három hétben történt.

Az Ebola idén eddig háromezer embert betegített meg, felük életét vesztette.

“Sokan halnak meg feleslegesen”

A Világbank elnöke szerint a világ katasztrofálisan rosszul reagált a járványra. Jom Yong Kim egy általa írt újságcikkben úgy fogalmazott, hogy a nyugati egészségügyi intézmények könnyedén fel tudnák tartóztatni a járványt, és sürgette a tehetős országokat, hogy osszák meg tudásukat és forrásaikat az afrikai államokkal a betegség leküzdésében.

A válságot sokkal inkább a végzetes tévhitek, semmint maga a vírus idézte elő, és ezek a tévhitek katasztrofálisan rossz válaszokhoz vezettek – írta a Washington Post című lapban Paul Farmerrel, a Harvard Egyetem tanárával közösen megjelent cikkében a Világbank elnöke.

Hivatalos adatok szerint eddig több mint ezerötszázan haltak meg a kór következtében Guineában, Libériában és Sierra Leonéban.

Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus csaknem negyven évvel ezelőtti azonosítása óta. A kór mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt. A vírus vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, hasmenés, hányás és bizonyos esetekben belső vérzés. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik